Párhuzamos univerzumok: a Magyar Nemzet szerint előz a magyar minimálbér, a Népszava szerint a román gyorsabban nő

2022. június 22. – 09:28

Másolás

Vágólapra másolva

A GKI Gazdaságkutató friss elemzésének alapján a magyar minimálbér alakulásáról írt szerda reggel a Magyar Nemzet és a Népszava is. Amíg a kormányközeli Magyar Nemzet azt emeli ki az elemzésből, hogy több mint 24 százalékkal nőtt egy év alatt a magyar minimálbér vásárlóerőben kifejezett értéke, és így egy kötelező legkisebb bérért dolgozó magyar munkavállaló többet tud vásárolni keresetéből, mint a bruttó összegben jobban kereső cseh vagy szlovák munkavállaló, addig a baloldali Népszava arról ír, hogy gyorsabban nő a román bér, mint a magyar.

„A bruttó minimálbér forintban kifejezett, mintegy húszszázalékos emelkedése euróban kifejezve valamelyest alacsonyabb a forint–euró árfolyam változása miatt, ám így is nálunk valósult meg idén eddig a legnagyobb minimálbér-emelés” – írja a Magyar Nemzet, miközben a Népszava azt emeli ki, hogy a román munkaerő-költség 2012-ben még 55 százaléka volt a hazainak, 2021-ben már a 82 százaléka. „A nominális egység-bérköltség – azaz a vállalatok által érzékelt bérköltség – ugyanakkor 2012 és 2021 között Magyarországon 31, Romániában 32 százalékkal növekedett. Vagyis a sokkal gyorsabb román kereset-emelkedés szinte ugyanolyan költségnövekedéssel járt az ottani, mint a jóval alacsonyabb hazai kereset-növekedés a magyar vállalkozások számára” – írja a baloldali lap.

Ezek alapján tehát minden nézőpont kérdése, de az biztos, hogy az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak idei adatai szerint Luxemburgban a legmagasabb a minimálbér az EU-ban, ott 2250 euró, vagyis 380 forintos euróárfolyamon számítva 876 523 forint jár egy hónapra. A magyar minimálbér 552 eurónak felel meg, ami még mindig a negyedik legkevesebb az EU-ban.

A minimálbér alakulása az Európai Unióban Fotó: Eurostat
A minimálbér alakulása az Európai Unióban Fotó: Eurostat
Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom