A Magyar Bankszövetség elnöke méltatlannak tartja az extraprofit kifejezést

2022. június 14. – 09:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Rendkívül frusztráló az új adóteher” – mondta a Portfóliónak Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke és az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a Portfóliónak. Szerinte nagy érték Magyarország számára, hogy stabil és likvid bankszektorral rendelkezik, és ezt semmiképp sem szabad kockára tenni. „Másrészt éppen akkor érkezett az új adóteher, amikor inkább elismerést vártunk volna el azért, hogy két éven keresztül Európa leghosszabb és legnagyvonalúbb moratóriumát tartottuk fenn, és a kamatstop keretében átmenetileg átvállaltuk az adósok megnövekedett adósságszolgálati terhét.”

Jelasity Radován a kormány által más szektorok mellett a bankokra is kirótt új, „extraprofitadónak” nevezett adónemről azt mondta, nem méltánytalannak gondolja az elnevezést, mert „az OTP, az Erste, a Raiffeisen árfolyama vagy éppen a forint árfolyama sem itt tartana, ha az aktuális gazdasági körülmények – így a közeli háború hatásai – nem jelentenének fokozott nehézségeket minden piaci, társadalmi szereplő számára”. Éppen ezért, szerinte a magyar bankszektor nem extraprofitot termel, hanem „évtizedes távon kicsivel infláció feletti nyereséget”, amit főleg innovációba forgat vissza.

„Az elmúlt évek teljesítménye alapján mást vártunk” – mondta, de hangsúlyozta azt is, hogy értik, hogy bizonyos helyzetekben a bankoknak is többet kell vállalniuk.

Az új adónak egyébként az Erste osztrák tulajdonosa sem örült, jelezték is a bankban kisebbségi tulajdonrészt birtokló magyar államnak az aggályaikat a cégen belül is. Mindemellett az elnök-vezérigazgató szerint az Erste célja, hogy az OTP és a most létrejövő magyar bankholding mögött a magyar bankszektor harmadik legnagyobb szereplője legyen.

Az interjúban a magyar gazdaság várható folyamatairól is kérdezték a bankvezetőt, az ingatlanpiacról például azt mondta, már csak az infláció miatt sem gondolja, hogy nominálisan csökkennének az ingatlanárak, „de természetesen ez nemcsak a bankokon múlik, hanem elsősorban az orosz–ukrán háború teremtette gazdasági körülményeken. Némi tranzakciószám-csökkenés várható már az idei évben is, mivel a múlt évhez képest a jóval magasabb kamatkörnyezetben a hitelből fedezett befektetési célú lakásvásárlások száma csökkenni fog. A pandémia hatására nagyot változott a keresleti oldal (…), a fővárosi ingatlanpiac sok szempontból telítődött, Budapest agglomerációja és a vidéki ingatlanpiac felértékelődött, a befektetői kereslet szinte eltűnt, a fővárosba se jönnek annyian, mint korábban.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!