Utoljára a rendszerváltás idején volt ilyen alacsony a munkanélküliség

2022. május 2. – 06:18

Másolás

Vágólapra másolva


Nagyon közel vagyunk a teljes foglalkoztatottsághoz, már nem az új munkaerő bevonása a leglényegesebb feladat, írja a Világgazdaság. Az elmúlt hónapokban a KSH adatai 4,7 milliós foglalkoztatási adatot mutattak, amiből 4,5 millióan az elsődleges munkaerőpiacon dolgoztak, vagyis ebbe a számba nem értendők bele a közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozók.

Erre utoljára utoljára a rendszerváltás idején volt példa.

A lap által megszólaltatott szakértő szerint szinte lehetetlen tovább növelni a foglalkoztatottak számát, a hazai munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos, vagyis a potenciális munkaerő-tartalék 300 ezer fő körül van.

Viszont míg Észak-Magyarországon a munkanélküliség 7 százalékos, addig Nyugat-Magyarországon 2 százalék alatti, ezért már nem a foglalkoztatottság növelése a legfontosabb, hanem hogy az országon belül az minél kiegyenlítettebb legyen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!