260 milliárd forintnyi vagyont foglaltak le a Xiaomitól Indiában

2022. április 30. – 20:51

Másolás

Vágólapra másolva


Indiában mintegy 725 millió dollár (260 milliárd forint) értékű vagyont foglaltak le a Xiaomi helyi leányvállalatától, arra hivatkozva, hogy a cég egyes tranzakciókat jogdíjfizetésnek tüntetve fel próbálta meg kijátszani a helyi szabályozást, ezzel megsértve az ország devizatörvényeit, írja a Reuters.

A vád szerint hogy a cég 55,5 milliárd rúpiát (a lefoglalt vagyonnal egyenértékű összeget) utalt át három külföldi székhelyű szervezetnek, köztük a Xiaomi csoport egyik tagjának, és a feltételezések szerint a másik két átutalás is végül a Xiaomihoz került. A cég állítása szerint jogszerűen jártak el a tranzakciók során.

„A Xiaomi India átutalásai jogdíjfizetések voltak, az indiai termékeinkben használt, licencelt technológiákra és szellemi tulajdonjogokra vonatkoztak. Mindenben együttműködünk a hatóságokkal, hogy tisztázzuk a félreértéseket” – közölte a vállalat.

A Xiaomi tavaly 24%-os piaci részesedéssel piacvezető volt az indiai okostelefon-értékesítésben, mögötte a dél-koreai Samsung 19%-os részesedéssel bírt.

Számos kínai vállalatnak egyre inkább nehéz üzletet kötni Indiában a 2020-as határ menti összecsapást követő politikai feszültségek miatt. India biztonsági aggályokra hivatkozva azóta több mint 300 kínai alkalmazást tiltott be, köztük olyan népszerűeket is, mint a TikTok, valamint szigorította az országban beruházó kínai vállalatokra vonatkozó szabályokat is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!