Csányi Sándor szerint a rezsicsökkentés nem jó irány

2022. április 26. – 12:56

Másolás

Vágólapra másolva

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az OTP Bank partnereinek rendezett Agrár Gálán beszélt, hogy az OTP-nek Oroszországban és Ukrajnában is vannak érdekeltségei, „ennek ellenére stabilan működik”. Csányi kifejtette, 600 milliárd forintos eredménnyel számoltak az idén, ezt azonban a háború hatására nem fogják elérni.

Az elnök beszélt arról is, hogy vége az „olcsó pénz időszakának”. Mint mondta, a kamatok akár 7 százalékig is emelkedhetnek, az infláció pedig közben „elszabadult”. Úgy látja, a 2–4 százalék közötti tartomány elérése már csak 2024-re várható. Beszélt arról is, hogy

A magas energiaárak várhatóan fennmaradnak, így „nincs más választás, alkalmazkodni kell”. Hozzátette: „a rezsicsökkentés nem jó”.

Mert szerinte az embereknek érezniük kell a nyomást arra, hogy spóroljanak. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a 4,9 százalékos hiány eléréséhez uniós megállapodással 500 milliárd forintos, anélkül 1700 milliárd forintos kiigazításra van szükség. Úgy véli, ha Magyarország sikeresen meg fog állapodni az unióval, és a háborút is lezárják a felek, akkor „gyors kilábalás várható”.

(mti)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!