1500 forint körülire emelkedett a fizikai munkát végzők órabére

2022. április 25. – 05:42

Másolás

Vágólapra másolva

Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1499 forint volt, ami 10,4 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában tapasztalt 1358 forintos értéket – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary. Csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder, amely megállapította, hogy a régiókat tekintve már csak a Dél-Dunántúlon fordul elő 1400 forint alatti átlagos fizikai órabér. Ugyanakkor az Észak-Alföld mellett ebben a régióban volt a legnagyobb, 16 százalékot meghaladó az éves szintű növekedés, ami azt jelzi, hogy a legalacsonyabb béreket fizető országrészekben zajlik a felzárkózás az országos átlaghoz.

Az átlag felett áll a közép-dunántúli régió 1600 forintos átlagos órabérrel, miközben a mezőnyből továbbra is Budapest és Közép-Magyarország emelkedik ki 1900 forint körüli értékével.

A Trenkwalder továbbra is két számjegyű bérnövekedést tapasztal a fizikai munkakörökben, a bérek gyors ütemű változását a munkaerőhiány mellett az első negyedévben a minimálbér mintegy 20 százalékos emelése is hajtotta. Ez a növekedési ütem várhatóan az egész évre jellemző lesz, és a koronavírus kitörésekor tapasztalható rövid megtorpanástól eltekintve a fizikai órabérek növekedésének éves mértéke már évek óta 10 százalék körül alakult. Az idei helyzet mégis komolyan eltér a korábbi évektől:

egy olyan kedvezőtlen inflációs forgatókönyv mellett, amelyben a pénzromlás mértéke két számjegyű, akár az is előfordulhat, hogy a 10 százalék körüli nominális béremelkedés ellenére a reálbérek csökkennek.


A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó csaknem 500 középvezető béradatait vizsgálta meg. Közölték, a 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál az éves béremelkedés mértéke 2022 első negyedévében átlagosan 7,3 százalékos volt. A középvezetői szegmensben a járvány első évében gyakorlatilag megállt az átlagbérek emelkedése, tavaly ilyenkor mindössze 1,5 százalékos éves szintű bérnövekedést mutattak ki az érintett körben, most azonban régen látott ütemben zajlanak a béremelések. A jelenlegi inflációs környezetben arra számítanak, hogy a bérnövekedés 2022 további részében is legalább a 7-8 százalékos szinten marad.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!