Az iskolai felszerelés akár 50%-kal is többe kerülhet majd a papír drágulása miatt

2022. április 19. – 11:57

Az iskolai felszerelés akár 50%-kal is többe kerülhet majd a papír drágulása miatt
Fotó: Mohai Balázs / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Idén a papír-írószerek ára akár 30-50 százalékkal is megnövekedhet. A papír drágulásának oka legfőképpen az, hogy megnőtt a cellulózkereslet, és jelenleg az alapanyag beszerzése sem egyszerű, írja az Eduline.hu.

A papír árának drasztikus emelkedése miatt körülbelül 30-50 százalékkal lehetnek drágábbak a papír-írószerek, füzetek, rajzlapok, mappák. Az Eduline.hu cikke azt írja, hogy a drágulás az egyéb iskola felszereléseket is érinti, iskolatáskák, tolltartók, ezek ára akár 15-30 százalékkal is emelkedhet. A drágulással több mint 1 millió 100 ezer általános és középiskolás szülei szembesülnek idén nyáron. Egy 2021-es felmérés szerint a magyar szülők az alapvető tanszerekre 10-15 ezer forintot költenek, de az elsősök iskola felszereléseire akár 40-50 ezer forint is elmehet.

Az Eduline-nak Orgován Katalin, a Pátria Nyomda Zrt. vezérigazgatója, a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke azt nyilatkozta, hogy tavaly szeptemberi árakhoz képest majdnem duplájára emelkedett a különböző papírtípusok ára. Azt is hozzátette, hogy egyelőre nem látni a papír árának tetőzését, ezért úgy kalkulálnak, hogy a jelenlegihez hasonló ütemben drágul tovább a papír.

A Pátriának saját üzletei is vannak, de nagykereskedőként kiszolgál több papírboltot is. A nyomda a napokban véglegesíti az iskolaszerek katalógusát, ezzel kapcsolatban a nyomda vezérigazgatója az Eduline-nak azt nyilatkozta: „Hosszú évek óta először nem tudunk fix árakat tenni a katalógusba, mert a beszállítóinknál sincsenek előre megadott árak, ez az import és a hazai beszerzésű termékekre is igaz. Napi árazás van, vagyis amikor megrendeljük a terméket, akkor derül ki, hogy mennyibe fog kerülni. Sőt van, hogy a papír árát akkor igazolják vissza, amikor indítják a kamiont.”

És hogy mi az oka a papír drágulásának? A szövetség elnöke szerint több oka is van, az egyik, hogy egyre nagyobb az igény a cellulóz iránt: cellulózból készülnek a különböző papír-írószerek, rajzlapok, füzetek, könyvek, ugyanakkor ebből készülnek a különböző webshopokban megrendelt termékek dobozai is, és miután kivonták a forgalomból az egyszer használatos műanyagot, a cellulóz is egyike lett az alternatív alapanyagoknak. További nehézség az is, hogy jelenleg a cellulóz beszerzése sem egyszerű, a finnországi papírgyárakban lassan három hónapja tart a sztrájk, így nincs termelés, a kínai szállítási költségek megugrottak, illetve az orosz–ukrán konfliktus miatt komplikált lett a cellulóz-alapanyagok beszerzése Ukrajnából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!