Magyarországon nőttek a legjobban a lakásárak az EU-ban az elmúlt 7 évben

2022. április 11. – 11:13

Másolás

Vágólapra másolva

A KSH és Eurostat adatai szerint 2015-höz árszinthez képest képest Magyarországon 2,1-szeres árat kellett fizetni a lakásokért tavaly év végén, ami az uniós országok között a legmagasabb érték, az idei adatokból pedig az látszik, hogy a lakáspiaci keresletet visszafogja a lakáshitel kamatok emelkedése – közölte legfrissebb elemzésében az ingatlan.com.

„Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legújabb, múlt év utolsó negyedévére vonatkozó adatai szerint az EU-ban Magyarországon nőttek a lakásárak a legnagyobb mértékben az elmúlt 7 évben. A tavalyi utolsó negyedévben itthon átlagosan 2,1-szeres árat kellett fizetni a lakásokért 2015-höz képest, a második helyen pedig Csehország áll kétszeres árnövekedéssel, a dobogó harmadik fokán Luxemburg áll, ahol 1,8-szor annyit kellett fizetni az eladó ingatlanokért mint 2015-ben” – közölte Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője.

A portál összesítése szerint a használt lakások előzetes hivatalos árindexe a múlt év utolsó negyedévében országos szinten 20 százalékos áremelkedést mutatott, ami leginkább az olcsóbb lokációkban lévő lakóingatlanok drágulásával magyarázható.

Az idei első negyedévében kevesebb érdeklődés érkezett az eladó lakásokra, mint két évvel ezelőtt, pedig 2020 első negyedéve már a koronavírus-járvánnyal érintett időszak volt.

A közlemény szerint valószínű, hogy kettéválik a piac: a használt lakásoknál tempósabban drágulhatnak az új lakóingatlanok, részben a munkaerő-hiány és az építőanyagok drágulása miatt. A körképből kiderül, hogy a fővárosban április első napjaiban az új lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon közel 1,1 millió forint volt, ami 21 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A budapesti használt lakásoknál 17 százalékos volt a növekedés, így 873 ezer forintot tett ki. A Budapesten kívüli nagyvárosokban az új lakások esetében az átlagos négyzetméterár 736 ezer forint volt, ez 26 százalékos éves áremelkedést takar, a használt lakóingatlanoknál a kínálati ár 28 százalékkal 522 ezer forintra nőtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!