RTL: Idén 1300 milliárdba kerülhet a rezsicsökkentés, minden családra 320 ezret kell költeni

2022. április 7. – 20:35

Másolás

Vágólapra másolva


Orbán Viktor szerdán jelentette be, hogy a rezsicsökkentés védelmében azonnali beavatkozásokat kezdeményez az Unióban. Ezek a következők lennének:

  • a gáz és az áram árának szétválasztása
  • az úgynevezett ETS-rendszer felfüggesztése (ezzel próbálják a tagországok csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását)
  • ne kelljen biológiai összetevőt keverni az üzemanyagokba.

Az RTL ez utóbbi kettőről kérdezett szakértőket. A Gazdaságkutató Intézet számításai szerint a rezsicsökkentés tavaly 300 milliárd forintot vitt el a költségvetésből, ez az összeg idén több mint négyszeresére, 1300 milliárdra is rúghat, vagyis

a rezsicsökkentés fenntartása családonként idén már 320 ezer forintba is kerülhet.

A GKI vezérigazgatója szerint még ha el is fogadnák a tagállamok a javaslatokat, akkor sem csökkenhetne jelentősen a villamosenergia ára. Ráadásul ezek elfogadására nem is lát sok esélyt.

Az üzemanyagokba 6-7% bioetanolt kevernek. A holtankoljak.hu ügyvezetője szerint ennek felfüggesztése jelentős árcsökkentő hatással nem bírna. Sokkal hatékonyabb lépésnek tartaná a forint erősödésével járó gazdaságpolitikát.

Az RTL kíváncsi volt a kormány illetékeseinek véleményére is, de hiába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!