Megelőztük Portugáliát a GDP-rangsorban

2022. március 25. – 05:49

Másolás

Vágólapra másolva

Az Eurostat legfrissebb adataiban megerősítette, hogy Magyarország újabb lépést tett a fejlett tagállamok felé: vásárlóerő-paritáson számított GDP-je 2021-ben 2 százalékponttal került közelebb az uniós átlaghoz, a 2020-as 74 százalék után tavaly már a 76 százalékát tette ki, idézte az MTI a Világgazdaság pénteki cikkét.

Magyarország ezzel a visegrádi országok közül a legnagyobb fejlődést érte el, hiszen míg Lengyelország felzárkózása 1 százalékpontos volt, addig Csehország 1, Szlovákia pedig 2 százalékponttal távolodott az átlagtól. A lap megjegyzi: talán ennél is fontosabb, hogy Magyarország megelőzte az 1986 óta uniós tagállam Portugáliát, ezzel egy hellyel előrelépett a GDP-rangsorban.

A Mol épülő poliol üzeme Tiszaújvárosban – Fotó: Vajda János / MTI
A Mol épülő poliol üzeme Tiszaújvárosban – Fotó: Vajda János / MTI

Regős Gábor, a kormányközeli Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági üzletágának vezetője az adatokat értékelve fontosnak tartotta eloszlatni azt a tévhitet, hogy Románia megelőzte volna Magyarországot, mint mondta, Románia 2021-ben az erős felzárkózása ellenére két hellyel állt mögöttünk, és lassabb is volt a felzárkózása.

A magyar felzárkózás 2008 óta tartó folyamatára a kettősség a jellemző, a 2008-tól 2017-ig tartó első szakaszban alig kerültünk közelebb az uniós átlaghoz (64 százalékról 69 százalékra), míg 2017 és 2021 között sokkal intenzívebb volt a felzárkózás a 6 százalékpontos közeledéssel. „Ez egyrészt a 2008-as válság elhúzódó hatását mutatja, másrészt cáfolja azt a vélekedést, hogy az elmúlt évek növekedése csak a kedvező külső körülményekből vagy éppen az uniós forrásokból fakad, hiszen uniós források korábban is voltak” – mondta az elemző.

Matolcsy György jegybankelnök nem látja ennyire rózsásan a helyzetet. Nemrég a Magyar Nemzetben megjelent cikkében úgy fogalmazott, hogy a kanyarban előzés azért nem sikerült, mert az EU27-csoportban gazdasági fejlettség tekintetében a 2019. évi 20. helyről 2021 végére visszaestünk a 21. helyre. Szerinte a kép azért árnyaltabb, mert „Magyarország eredményesen kezelte a válságot”, jobban, mint például az EU déli tagállamai, valamint Csehország, Szlovákia és Románia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!