Összeáll a Sony és a Honda, közösen fejlesztenének elektromos autókat

2022. március 4. – 08:55

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek reggel jelentette be a két óriásvállalat vezérigazgatója Tokióban, hogy új céget alapítanak elektromos járművek közös tervezésére és értékesítésére – írja a The Verge. A Sony és a Honda egyelőre meg nem nevezett közös vállalata várhatóan még idén megalakul, az első elektromos modell értékesítését 2025-re tervezik.

Az első modellt a Honda gyártja majd, a Sony a mobilitási szolgáltatási platform kifejlesztéséért fog felelni, az új cég pedig a jármű tervezését, fejlesztését és értékesítését végzi majd. A partnerség célja a most aláírt szándéknyilatkozat szerint az, hogy egyesítse a Honda autópiaci szakértelmét a Sony képérzékelőkkel, telekommunikációval és szórakoztatással kapcsolatos képességeivel.

A Sony már korábban jelezte szándékát, hogy belépne az autóiparba, 2020-ban mutatta be a Vision-S nevű elektromos koncepcióautót, amit 2022-ben követett a Vision-S 02 (erről a Telexen is írtunk). Ekkor azt is bejelentette, hogy 2022 tavaszára Sony Mobility néven új céget alapít – ez most a Hondával való társulással meghiúsulhat.

Az együttműködési szándékról Josida Kenicsiro a Sony vezérigazgatója azt mondta, a Hondával kötött szövetségük célja, hogy hozzájáruljanak "a biztonság, a szórakozás és az alkalmazkodóképesség köré összpontosuló mobilitás fejlődéséhez. A Honda vezérigazgatója, Mibe Tosihiro pedig azt emelte ki, hogy a két cég technológiai szakértelme nagyon eltérő, ami "nagyszerű lehetőségeket kínál a mobilitás jövője számára.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!