Matolcsy: Nem sikerült a kanyarban előzés

2022. február 21. – 21:19

Másolás

Vágólapra másolva

Nem sikerült a kanyarban előzés Magyarországnak a koronaválság alatt, állítja Matolcsy György jegybankelnök, akire hivatkozva korábban Orbán Viktor éppen az ellenkezőjére utalt. A miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján jellemezte a „sikeres válságkezelést” ezekkel a szavakkal („a kilábalás gyors, erőteljes és V alakú kilábalás, és ennek a V-nek a másik szára, a második szára hosszabb, mint az első. Ezt nevezte a jegybank elnöke helyesen kanyarban történő előzésnek”), amelyeket valóban Matolcsytól kölcsönzött, csakhogy ő még korábban utalt erre a lehetőségre, de a jelek szerint nem gondolja, hogy végül össze is jött volna a bravúr.

A jegybankelnök a Magyar Nemzetben megjelent cikke szerint a kanyarban előzés azért nem sikerült, mert az EU27-csoportban gazdasági fejlettség tekintetében a 2019. évi 20. helyről 2021 végére visszaestünk a 21. helyre. Szerinte a kép azért árnyaltabb, mert „Magyarország eredményesen kezelte a válságot”, jobban, mint például az EU déli tagállamai, valamint Csehország, Szlovákia és Románia. „A mostani válságban tehát jobban teljesítettünk önmaguknál, sőt jobbak voltunk a mostani válság kezelésében, mint a korábbi konjunktúra időszakok kihasználásában. Mondhatjuk, hogy a kanyarban sok területen megelőztük magunkat” – állítja Matolcsy a publicisztikában.

Szerinte a 2008–2009-es és a 2020–2021-es válságkezelés közötti legjelentősebb különbség nem a GDP-adatokban, hanem a válságkezelés időtartamában található: akkor hat és fél év kellett a válság előtti GDP-szint helyreállításához, most hat negyedév. Matolcsy úgy véli, ennek oka, hogy a 2002 utáni gazdaságpolitika belső válságot váltott ki, és ez találkozott a 2007–2009-es külső pénzügyi válsággal, most viszont „egy jó évtized alapozta meg a sikeres és gyors válságkezelést”.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!