Vizsgálja a versenyhivatal, megfelelően tájékoztatja-e magánhirdetőit az Ingatlan.com

2022. február 11. – 13:19

Másolás

Vágólapra másolva

A nemzeti versenyhatóság eljárást indított az egyik legnagyobb hazai ingatlanhirdetési portált üzemeltető Ingatlan.com Zrt.-vel szemben. Feltételezésük szerint a portál jelentős információkat hallgat el a hirdetési csomagok tartalmával kapcsolatban, így megtévesztheti a fogyasztókat.

A GVH szerint a magánhirdetők fizetős hirdetési csomagjaihoz járó, illetve az extra szolgáltatásként is vásárolható hirdetéskiemelés egy olyan kreditrendszer alapján történik, melynek jelentős jellemzőit az üzemeltető vélhetően elhallgatja a fogyasztók elől.

A magánhirdetők így feltehetően nem kapnak megfelelő információt sem magáról a kreditrendszer létéről, sem a csomag díjáért jóváírt kreditek mennyiségéről, illetve arról, hogy ezek voltaképpen miként befolyásolják a hirdetésmegjelenési sorrendet.

A fogyasztók továbbá valószínűleg nem kapnak megfelelő tájékoztatást arról a tényről, hogy az oldalon szintén hirdető ingatlanirodák – a kizárólag számukra elérhető licitlehetőség révén – célzottan a fogyasztók hirdetései elé pozicionálhatják sajátjaikat.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a Telexnek elmondta, hogy mint eddig is, ebben az ügyben is mindenben együttműködnek a versenyhatósággal.

A portálon nagyjából 200 ezer ingatlan hirdetése szerepel, természetesen nem kerülhet a lista elejére minden hirdető. Emiatt a többi ingatlanos portálhoz hasonlóan ők is bevezették a kiemelés lehetőségét. Azonban

a feladott ingatlanok mennyisége miatt így sem volt garantálható, hogy egy kiemelt csomag részeként feladott hirdetés elé nem kerül be hamar sok újabb.

Emiatt az ingatlanközvetítő cégek számára bevezették a licit lehetőségét, így a megjelenési sorrend a licitérték függvényében alakul. Ezt használva az ingatlanosok is a leginkább piacképes ajánlataikat jelenítik meg a lista elején. A rendszer a 2010-es évek eleje óta működik így. Magánfelhasználók részére sokáig megmaradt a hagyományos kiemelési csomag, azonban a portál ezeket a csomagokat is átváltotta a fenti kreditrendszerbe, így az ingatlanos cégekkel megegyező módon pozicionálva a magánhirdetéseket.

Balogh László szerint a GVH-tól ebben az ügyben az első jelzést még 2021-ben kapták, tavaly nyárra már átalakították a kifogásolt részeket. Azóta a magánszemélyek is pontosan látják, hányadik oldalon, milyen helyen jelenik majd meg a hirdetésük.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, ez indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!