Meghalt a DM alapítója, aki a hetvenes években nem akart apja üzletében dolgozni, hanem a saját útjára lépett

2022. február 8. – 22:51

Másolás

Vágólapra másolva

Hetvennyolc éves korában meghalt Götz Werner német üzletember, aki éppen 50 évvel ezelőtt alapította a Drogerie Markt üzlethálózatot – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A hírt a karlsruhei központú cég jelentette be. A család közleménye szerint Götz Werner ereje az elmúlt hónapokban folyamatosan fogyatkozott, és békében hunyt el.

Az 1944 februárjában Heidelbergben született Götz Werner harmadik generációs drogériás családban nőtt fel, öten voltak testvérek. Ő vehette volna át a heidelbergi Drogerie Wernert, de apjával nem jöttek ki jól. Götz Werner később ezt azzal magyarázta, hogy apja nem volt vevő az ötleteire.

Götz Werner – Fotó: Wikipedia
Götz Werner – Fotó: Wikipedia

Werner ezért Karlsruhéba költözött, és ott nyitotta meg saját patikáját a saját elképzelései szerint. Ebből lett aztán a DM, a világ egyik legnagyobb drogérialánca.

A hetvenes évek elején megszüntették a drogériákban forgalmazott termékek árszabályozását, így kiváló üzleti lehetőség nyílt a fiatal Werner előtt. Felismerte, hogy az új világban már nem a fehér köpenyes drogista adja oda a szappant vagy a fogkrémet a vásárlónak, hanem a boltba betérők jobban szeretnek kedvükre válogatni a polcokra kirakott termékek között. Akárcsak a piacon. Erre utal a Drogerie Markt név is.

Hasonló utat járt be néhány kortársa, akiknek a neve Magyarországon is ismerősen cseng: Anton Schlecker és Dirk Rossmann is élt a lehetőséggel. Egyikük sem volt azonban olyan sikeres, mint DM. A DM-nek ma több mint 3800 üzlete és 66 ezer alkalmazottja van Európában, ezen a piacon ők a legnagyobbak.

A korábbi második helyezett Schlecker 2012-ben csődbe ment. Ezután borult fel az évtizedeken át tartó, informális piacfelosztáson alapuló egyensúly a DM és a Rossmann között Németországban. Addig a Rossmann főként északon és keleten nyitott üzleteket, a DM pedig Németország déli részén, de a Rossmann ezután a hongkongi Hutchison Whampoával a háta mögött erősebb terjeszkedésbe kezdett. Válaszul a DM is elkezdett boltokat nyitni északon, valamint Berlinben és Hannoverben.

Az alapító elveinek megfelelően a DM alkalmazottainak képzésénél nagy hangsúlyt fektetnek a dolgozók önállóságára, személyiségfejlesztésükhöz, retorikai képességeik fejlesztéséhez pedig a színházpedagógia eszközeit is felhasználják.

Götz Werner néhány évvel ezelőtt átadta a vállalat vezetését fiának, Christophnak. Ezután a feltétel nélküli alapjövedelem ügyének szentelte magát.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!