Januártól Mol-kutakon kell tankolni a teljes szlovén közszféra céges autóit, a helyi ellenzéknek nem tetszik a döntés

2022. január 11. – 22:55

Másolás

Vágólapra másolva

Egy frissen aláírt szerződés értelmében Szlovéniában a Mol vált a közszféra fő üzemanyag-beszállítójává, a fejlemény miatt komoly kritikák érik a kormányzatot, mert egy újabb fontos területen növeli a külföldi kitettséget – írja a Necenzurirano.si alapján a Napi.hu.

Január elejétől kezdve a teljes szlovén közszférának a Mol tulajdonában lévő benzinkutakon kell tankolnia a céges autókat (ettől csak néhány esetben lehet eltérni). A Mol pályázaton nyerte el a lehetőséget, összességében valamivel több mint félmillió euróval olcsóbb ajánlatot téve a konkurenciánál. A magyar olajvállalatnak ez egy több mint 25 millió eurós (közel 8,95 milliárd forintos) üzletet jelent. Az új helyzet kritikusai felvetik, hogy a Molnak jelenleg csak 53 töltőállomása van Szlovéniában, ami nyolcszor kevesebb, mint a Petrol és az OMV állománya, ezeken a kutakon kéne alapvetően tankolnia az érintett dolgozóknak. (Tavaly ugyanakkor megállapodott az osztrák OMV-vel 120 benzinkút megvásárlásáról, így ez hamarosan változhat.)

A másik fontos bírálat a szuverenitás felől kritizálja a döntést, mivel a magyar olaj- és gázipari óriáscég igazgatóságában a magyar állam, állami cégek képviselői ülnek, és a tulajdonosok között olyan alapítványok és szervezetek vannak, amelyben szintén jelentős az állami szerepvállalás. Ezzel szemben a feladatot eddig ellátó Petrolban a szlovén állam a legnagyobb tulajdonos, mellette pedig az osztrák OMV található. A szlovén baloldal szerint ez újabb pont lehet, ahol a jobboldali Janša-kormány túl szorosra fűzi a viszonyát Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Ráadásul ez már nem is az első energetikai lépés a közelmúltból, ami aggályos a szuverenitást féltők szerint: ősszel a horvát állami tulajdonú Hrvatska elektroprivreda (HEP) vállalatot választották a közigazgatás és számos állami intézmény áramszolgáltatójának, a közszféra jelentős részének kulcsfontosságú gázszolgáltatói szerződésén pedig a horvát Első Gázszövetség (Prvo plinarsko društvo – PPD) neve szerepel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!