A hitellel rendelkezők 6,5 százaléka maradt a moratóriumban

2021. november 1. – 08:26

Másolás

Vágólapra másolva

Az ügyfelek 6,5 százaléka vesz részt november 1-jétől a fizetési moratóriumban a Magyar Bankszövetség előzetes adatai szerint.

A bankszövetség az MTI érdeklődésére közölte: a bankfiókokban nem volt felfokozott ügyfélérdeklődés a moratórium záró köre iránt. A bent maradáshoz szükséges ügyfélnyilatkozatok 70-80 százaléka online érkezett a bankokhoz.

A hosszabbításra jogosult ügyfélkör mintegy 13 százaléka jelezte, hogy továbbra is élni kíván a moratórium lehetőségével. Ez az arány megerősíti a korábbi – a bankszámla forgalmi adatokból előre jelzett – szakértői véleményt, miszerint a moratóriumban levő ügyfelek tizedének lehetnek fizetési nehézségei – írták.

Ismét felhívták a figyelmet arra, hogy aki a moratóriumban marad, annak a tartozása kamatozik. Ezért mindenkit arra bíztatnak, hogy amikor teheti, térjen vissza a szerződésében vállalt, korábbi törlesztőrészlet fizetésére. A gazdasági helyreállítás és az EU-s átlagot meghaladó növekedés alapján bíznak abban, hogy a 2022. június 30-áig tartó moratóriumot választók közül időközben többen tudnak majd visszatérni a hiteltörlesztéshez.

Azoknak, akik most nem igényelték a folytatást, mérlegelni kell, hogy mi a pénzügyi teljesítőképességük. Bankjuk segítségével ennek figyelembe vételével újragondolhatják a törlesztéseik ütemezését. Jegybanki és bankszövetségi ajánlás alapján a bankszektor most eltekint az előtörlesztési, illetve szerződésmódosítási banki díjak felszámításától a moratórium alatt felhalmozódott kamat- és díjtartozás megfizetésekor.

Az ügyfelek – például az eredeti futamidőhöz való visszatérés érdekében – vállalhatnak magasabb összegű törlesztőrészlet fizetést, de enek során figyelembe kell venni az adósságfék szabályokat.

A bankok és pénzügyi újságírók előre figyelmeztettek a koronavírus gazdasági hatásai elleni segítségként bevezetett hitelmoratórium hátulütőire, de sokaknak csak az első moratóriumi időszak lejárta után megkapott összesítőből derült ki, ténylegesen mekkora ára van a törlesztések elodázásnak – a 10 hónapra felfüggesztett törlesztés ugyanis a valóságban 13-14, egyes esetekben 25-30 hónappal is meghosszabbíthatta a futamidőt. Erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!