A Ryanair mostantól öt napon belül visszafizeti a törölt járatokra szóló jegyek árát

2021. október 28. – 17:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Ryanair öt napon belül visszafizeti a törölt járatokra szóló jegyek árát a cég csütörtöki bejelentése szerint – számolt be az MTI.

A legnagyobb európai diszkont légitársaságot sok kritika érte a járványvédelmi lezárások során történt járattörlések miatt benyújtott kártérítési követelések kezelésével kapcsolatban. A cég megítélése most némileg javulhat, miután a Ryanair csütörtökön bejelentette, hogy új online felületet hozott létre a visszatérítési igények kezelésére. A törölt járatokra szóló jegyek árait eszerint 24 órán belül egy digitális „pénztárcában” könyvelik el az ügyfél nevére, amit azonnal fel tud használni új foglalásokra, vagy kérheti visszatérítését, amit öt napon belül teljesít is a társaság. A Guardian cikke szerint a légitársaság emellett több területen újít: frissen kihozott applikáción keresztül élő videókat és webcastokat fog közvetíteni a műveleti központjából a nagyobb fennakadások idején, valamint számos más ügyfélszolgálati fejlesztést is tervez.

A brit versenyfelügyelet az ügyfelek panaszai alapján júniusban eljárást indított a Ryanair ellen annak kikényszerítésére, hogy a törölt járatokra befizetett jegyek árát vissza is lehessen kérni, ne csak újabb foglalásokra felhasználni. Októberben azonban megszüntette az eljárást, miután a Ryanair közölte, hogy minden egyes ilyen kérelmet felülvizsgált, és ahol jogosnak találta a követelést, ott vissza is fizette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!