9 százalékos béremelést kapnak jövőre a postások

2021. október 12. – 12:52

Másolás

Vágólapra másolva

Megegyezett a jövő évi 9 százalékos béremelés részleteiről a Magyar Posta vezetése és a két legnagyobb postai szakszervezet – írja az MTI. A béremelésen túl a minimum 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők egyszeri bérjellegű kifizetést is kapnak a Magyar Posta Zrt. keddi tájékoztatása szerint.

Az idén kötött, három évre szóló bérmegállapodás már rögzítette, hogy a 2021-es általános 4 százalékos béremelést jövőre átlagosan 9 százalékos emelés követi. Ennek részleteiről egyeztetett a társaság vezetése és a két legnagyobb szakszervezet az elmúlt hónapokban.
A hétfőn aláírt megállapodás szerint a jövő évi bérfejlesztés differenciált lesz, és legalább 9 százalékos vagy annál magasabb mértékű alapbér-emelés várható a végrehajtási területeken dolgozóknál azokban a munkakörökben, ahol a bérpiaci mediánokhoz képest nagyobb az elmaradás.

A vállalat vezetői és a szakszervezetek megállapodtak az éven belüli lojalitásra fordított egyszeri kifizetés összegében is, ez 2022-ben 100 ezer forint lesz. Ezen kívül a minimum 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők jövőre egyszeri kifizetésként jubileumi elismerésben is részesülnek a munkaviszony hosszától függő mértékben.

A hároméves bérmegállapodás 2023-ig garantálja a bérek kiszámítható emelkedését a postások számára. A 2021-2023 közötti időszakra szóló megállapodás szerint a 3 év alatt összesen 15 százalékkal emelkedik a postai munkatársak alapbére, amely a 2021-es 4 százalékos emelést követően jövőre átlagosan 9 százalékkal, 2023-ban pedig 2 százalékkal nő.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.