24.hu: Bordeaux-i szőlőbirtokot vásárolt Mészáros Lőrinc borásza

2021. október 11. – 07:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kalocsai László, aki Mészáros Lőrinc borászati érdekeltségeit is vezeti, először alapított Franciaországban egy céget, majd az megvásárolt egy történelmi szőlőbirtokot Bordeaux-ban, írja a 24.hu. Bár a XVIII. században létrehozott Chateau de Clotte vételárát nem tudni, de a lap beszélt a szomszédos birtok tulajdonosával, aki elmondta, korábban hatmillió euróért, tehát több mint kétmilliárd forintért árulták azt.

A birtokot megvásárló francia cég kizárólagos tulajdonosa Kalocsai, aki a cégadatbázis szerint ezen kívül szinte kizárólag olyan cégekben érdekelt – akár kisebbségi tulajdonosként, akár ügyvezetőként –, amelyek Mészáros-érdekeltségek.

A lap szerint ha Kalocsai céges érdekeltségeinek bevételét és profitját nézzük, nem igazán látható, honnan volt ekkora tőkéje, de mivel magánügyletről van szó, nem is köteles elárulni. Nem is tette meg Kalocsai a lap kérdésére sem.

A NER-szereplők, így Mészáros Lőrinc által is előszeretettel használt OE-LEM lajstromjelű, Bombardier Global 6000-es luxus magánrepülőgép tavaly egyébként kétszer is leszállt Bordeaux-ban, teszi hozzá a lap.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!