433 700 forintra nőtt a bruttó átlagkereset, többet keresnek a férfiak

2021. szeptember 29. – 10:49

Másolás

Vágólapra másolva

2021. júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 433 700, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 444 300 forint volt, írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 288 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 297 100 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 7,9%-kal nőtt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 7,7%-kal nagyobb lett az előző év azonos időszakinál. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 6,2, az állami szektorban ezt jelentősen meghaladóan, 11,8%-kal nőttek. Ezt főleg az előre ütemezett béremelések:

  • az orvosi béremelés,
  • a bírák, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelése

okozza az KSH szerint.

Ha csak a számokat nézzük, biztosítási ügynöknek kell menni, és el kell felejteni a vendéglátást. A bruttó átlagkereset ugyanis a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (756 000 forint), míg a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (258 000 forint).

A férfiak eddig is többet kerestek a nőknél, ez a különbség tovább nőtt, immár 20 százalékra. A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 467 700, a nők esetében 392 200 forint volt, ez a férfiaknál 8,8, a nőknél 8,0%-os növekedést jelent egy év alatt.

Fontos adat, hogy a bruttó kereset mediánértéke 350 000 forint volt, amely 7,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!