85 millió forintra büntetett a versenyhivatal egy céget, amiért tisztességtelenül használta ki a járványhelyzetet

2021. szeptember 28. – 11:06

Másolás

Vágólapra másolva

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint jogsértők voltak az Ékszer TV-n azok a műsorok, amikben járvány elleni védőeszközöket (maszkokat, kézfertőtlenítőt, vitaminokat) árusítottak, jelent meg a GVH sajtóközleményében.

A csatorna még a világjárvány első hullámában, 2020 tavaszán országos tv-csatornákon keresztül értékesítette a védekezéshez használt eszközöket.

A vizsgálat kimutatta, hogy a kedvezményesnek feltüntetett termékek ára valótlan volt, mert a csomag 60 ezer forintos „eredeti” árról indult, viszont kiderült, a cég ezeket soha nem alkalmazta és fiktív árakról volt szó.

Jogsértő volt az is, ahogy a nézőket vásárlásra sürgették a korlátozott számban elérhető termékekre és a készlethiányra hivatkozva olyan szövegekkel, mint

Hiánycikk Európában, mi is a lehetetlennel küzdünk. … Sajnos a készleteink kimerültek és a következő időszakban nagy valószínűséggel nem lesz kapható”

Valójában a cégnek nem járt nehézséggel és többletköltséggel a termékek beszerzése, és hónapokon keresztül árulta azokat ugyanazokkal a feltételekkel.

A versenyhivatal 85 millió forintos bírsággal büntette a műsort üzemeltető Emporia Style Kft.-t. A döntésben figyelembe vették azt is, hogy a járvány első hulláma alatt a fogyasztók a védekezést segítő eszközökből nagyobb számban, akár a korábbinál sokkal drágábban is hajlamosak voltak vásárolni. A nézők így az ilyen termékek készleteivel, elérhetőségével kapcsolatos üzenetekkel szemben kiszolgáltatottá, a reklámokra különösen érzékennyé váltak.

A hatóság döntése megszüntette az eljárást a műsorokat sugárzó ATV-vel, illetve egy érintett reklámügynöki céggel szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!