Szabad Európa: Titokban oszthatnak ki egy Ner-közeli beruházónak egy esztergomi területet

2021. szeptember 16. – 10:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Majdnem 60 millió forintot költene arra Esztergom, hogy egy Ner-közeli beruházó a belvárosban megkaphasson egy területet: az önkormányzat 27 millióért megvásárolt három épületet, azt 31 millió forintért pedig le is bontaná – a Szabad Európa pedig úgy tudja, hogy annak helyén egy McDonald's étterem épülne.

A lap szerint a fideszes többségű önkormányzat és a polgármester, Hernádi Ádám (a Mol-vezér Hernádi Zsolt unokaöccse) előre megállapodna a Fidesz-közeli beruházóval, pedig csak nyílt pályázat után lehet dönteni a terület hasznosításáról. A magyarországi McDonald’s-ek tulajdonosa Scheer Sándor, a közbeszerzéseken taroló Market Zrt. társtulajdonosa és vezetője, aki üzlete partnere Hernádi Zsoltnak, írják.

Pár napja az önkormányzat honlapjára felkerült az előterjesztés az új Mekiről, de a lap szerint azt később levették. A Szabad Európához viszont eljutott a részletes szerződéstervezet. Eszerint azt írják, az előterjesztésről szeptember 16-án dönt a képviselő-testület. A lap szerint módosítani kell a helyi építési szabályzatot is, annak érdekében, hogy megépülhessen a gyorsétterem, mert az nagyobb volna, mint a lebontandó épületek. Emellett az ingatlanok megvásárlásának és bontásának költségén felül minden más, bontás közben felmerülő költséget is Esztergom fizet, cserébe Scheer cége, a Progress a közművekkel kapcsolatos költségeket, és az érintett utcaszakasz felújítását vállalja, ha pedig aláírás után a gyorsétterem az önkormányzat miatt nem tud megnyitni, 25 millió forintos kártérítést köteles fizetni Scheer cégének, írja a lap.

A Szabad Európa azt is írja, a megállapodás-tervezetben benne van, hogy az önkormányzat minden információt, tervet és szerződést a Mcdonald's építéséről üzleti titokként kezeli.

Az ügyben kérdéseket küldtünk az esztergomi önkormányzatnak és Scheer Sándornak, ha válaszolnak, frissítjük a cikket.

Frissítés: Scheer Sándor cége, a Progress Étteremhálózat Kft. a Telexnek azt írta, a magyarországi McDonald's már 2019 óta stratégiailag terjeszkedik, ehhez pedig új településeket, helyszíneket keresnek az új éttermeknek. „Esztergomban, illetve a régióban több lehetséges helyszínt is vizsgálunk. Folyamatosan zajlanak egyeztetések, megállapodás azonban nem került aláírásra. Az előkészítés részeként zajló közigazgatási eljárásáról és önkormányzati döntéshozatali folyamatról a polgármesteri hivatal tud tájékoztatást adni”.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.