Szeptemberben 40 százalékkal kevesebb kocsit gyárt a Toyota

2021. augusztus 20. – 00:01

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptemberben 40 százalékkal csökkenti majd az autógyártást a Toyota, mikrochiphiány miatt – írja a BBC.

A világ legnagyobb autógyártója terv szerint 900 ezer autót gyártott volna a jövő hónapban, de ezt most 540 ezer járműre csökkentette.

A koronavírus következtében sokkal nagyobb lett a kereslet a mikrochipekre, a telefonok, tévék és konzolok megnövekedett használata miatt.

A Volkswagen szerint a jövőben még nagyobb csökkentésekre kell majd felkészülni, mivel arra számítanak, hogy 2021 harmadik negyedévében is ingadozó lesz az ellátás. A világ második legnagyobb autógyártója év elején szintén csökkentette a termelést. Ugyanígy tett a a General Motors, a Ford, a Nissan, a Daimler, a BMW és a Renault is.

A Toyota eddig el tudta ezt kerülni, leszámítva azt az időszakot, amikor a járvány miatt kénytelenek voltak néhány hétre bezárni a francia, cseh és törökországi gyáraikat. A Toyota ugyanis az átlagosnál nagyobb chipkészletet halmozott fel az utóbbi években, miután 10 éve a fukusimai földrengés és szökőár miatt módosították az üzletmenetre vonatkozó terveiket. A termelés csökkentését az is befolyásolta, hogy Ázsiában ismét komolyra fordult a járványhelyzet.

A termelést már augusztusban visszafogják, de szeptemberben esik majd vissza leginkább a gyártás. Ettől függetlenül a Toyotának az a célja, hogy 2021 végére pótolják a kiesett autómennyiséget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!