Ipsos: A kormánytól várjuk a gazdaság újraindítását, az egyénnek semmi dolga nincs
2021. augusztus 9. – 09:11
frissítve
Összesen 21 503 lakost kérdezett meg az Ipsos közvélemény-kutató cég 29 országban arról, miként képzelik a gazdaság újraindítását a koronavírus-járvány utáni időszakban. A Magyarországon megkérdezett 500 felnőtt lakos egyértelművé tette, hogy
- a gazdaság helyreállítása az állam és a multik feladata;
- az egyéneknek, kisvállalkozóknak ezen a téren semmi dolguk sincs;
- egy évig biztosan, de inkább két-három évig nem várható fellendülés.
A kutatásból kiderül, hogy a magyarok ezzel a nemzetközi átlagtól élesen eltérő véleményt fogalmaztak meg. Az első kérdés így hangzott:
Ön szerint kiknek kellene az elsődleges felelősséget vállalniuk a gazdaság helyreállításáért az Ön országában?
Mint az jól látszik, az országok 34%-os átlagához képest a magyarok háromnegyede jelölte meg elsőként az államot, míg az egyént csak 3 százalékuk említette, ami a megkérdezett országok átlagának hatoda.
A vizsgált országok közül nálunk csak az oroszok támaszkodnának jobban az államra, és kevésbé az egyénre, de hasonlóan nagy arányban gondolkodnak így a lakosok Kínában, Dél-Koreában is. A lista másik végén szerepelnek térségünkből a lengyelek és a románok, náluk a mi 74 százalékunkkal szemben csak minden ötödik lakos említette első helyen az államot, de a megkérdezett országok átlaga is csak 34%:
Mennyire kéne részt venniük a helyreállításban az egyéneknek? A magyarok felfogásában az utolsó helyen szerepelnek az állampolgárok (3%), azaz maguk a fogyasztók a legkevésbé sem vennék magukra a gazdaság beindításával járó pluszterheket. Hasonlóan vélekednek Dél-Koreában (4%), Kínában (6%) és Oroszországban (9%), míg a hollandok majdnem fele említette elsőként az egyének felelősségét:
A felmérésben megkérdezték azt is, mikor fog helyreállni a világjárványt követően az ország gazdasága. A kínaiak, az arabok és az európai nemzetek közül főként a hollandok és a németek állnak bizakodóan a kérdéshez. Kína lakosságának több mint fele, 56% úgy érzi, már helyre is állt a gazdasági rend a járványt követően, míg ez a mutató Magyarországon csak 3%-ot jelez:
A kutatás kitért arra is, hogy vajon mi lesz az egyértelmű jele annak, ha maradéktalanul visszatértünk a világjárvány előtti vágyott állapotokhoz. Az egyes nemzetek válaszai nagy együttmozgást mutatnak a rangsor tekintetében: globális első helyen, 20%-os említéssel az áll, hogy az egyének közvetlen környezetében minden ismerős és családtag visszanyeri korábban elvesztett állását, vagy kap egy új munkát; míg a második helyen hasonló említéssel az új üzletek, vállalkozások nyitása áll.