A Matolcsy György vezette MNB kritizálja a jövő évi költségvetést

2021. április 27. – 19:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint a gazdasági környezet a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő 5,9 százalékos GDP-arányos deficitnél gyorsabb ütemű hiánycsökkentést, 3 százalék közeli hiányt is lehetővé, illetve szükségessé tesz, írja az MTI.

A nominális GDP idén és jövőre is várhatóan közel kétszámjeggyel bővül, a 2022. évi deficit alacsonyabb szintje egyúttal lehetővé teszi 2023-ban a 3 százalék alatti hiány megvalósulását is, írta közleményében a jegybank.

Az MNB szerint a költségvetési hiány és az államadósság gyorsabb ütemű csökkentése más területeken is segíti „az egyensúlyok megőrzését, helyreállítását”. Kiemelten fontosnak tartják annak elkerülését, hogy:

a globálisan emelkedő inflációs környezetben a költségvetési hiány a kereslet aránytalan emelésével további inflációs kockázatokat okozzon.

Arra is kitérnek a közleményben, hogy ahhoz, hogy a magyar gazdaság fenntartható felzárkózási pályán maradjon, „még inkább növelni kell a zöldgazdaságra való áttérést és a digitális fordulatot támogató fejlesztések arányát”.

Az MNB szerint „a magyar gazdaság erős immunrendszerének”, valamint az erőteljes és célzott kormányzati és jegybanki válságkezelésnek köszönhetően Magyarország sikeresen védekezett a koronavírus-járvány gazdasági hatásai ellen, „az elmúlt 100 év leggyorsabb válság utáni helyreállási periódusára” számítanak.

A családok, a munkahelyek és a vállalkozások védelme érdekében a járvány elleni védekezést és a gazdasági növekedést mindeddig az egyensúly elé kellett helyezni, most viszont ennek helyreállítására kell koncentrálni.

„A gazdaságpolitika feladata 2021-ben a dinamikus gazdasági növekedés megindítása, 2022-től pedig már az egyensúly visszaállításának és a fenntartható felzárkózásnak a biztosítása” – összegzett az MNB.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!