A dolgozók fele legalább 80 ezer forinttal kevesebbet keres, mint a hivatalos átlagbér

2021. április 17. – 10:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két évre visszamenőleg közzétette a havi mediánbér-adatokat a KSH, vette észre a Népszava. A mediánbér régóta hiánycikk volt a statisztikai hivatal adatközlésében, majd először februárban közzétették éves bontásban, most pedig már részletesebb idősor is elérhető.

A teljes dolgozó rétegre vonatkozó medián azért fontos mutató, mert a havonta közzétett átlagkeresetre vonatkozó adat nem a teljes valóságot tükrözi, hiszen nincsenek benne sem a részmunkaidőben foglalkoztatottak, sem pedig az 5 főnél kisebb cégeknél dolgozók, a kiugró adatok pedig torzítják az értékét. A mediánbér viszont árnyalja a dolgozók bérhelyzetét: ez az az érték, amit úgy kapunk meg, ha az állomány tagjait keresetük nagysága szerinti sorba rendezzük, és megnézzük, melyik érték esik pontosan középre. Vagyis a medián az a kereset, amelynél a dolgozók sokaságának fele nagyobb, fele pedig kisebb keresettel rendelkezik.

A februári közlésből kiderült, hogy a bruttó mediánkereset 2020-ra az összes gazdasági ágat átlagolva 320 582 forint volt (a teljes egész állásban alkalmazott dolgozói körben, tehát az 5 főnél kisebb cégeknél is), ami nagyjából 213 forintos nettó mediánbért jelenthet a valóságban. Tehát tavaly a dolgozók fele ennél az összegnél kevesebből, az átlagbér kevesebb mint 80 százalékából élt egy hónapban.

A most nyilvánossá vált havi adatokból részletesebb képet kapni a fizetések alakulásáról. A táblázat szerint idén januárban bruttó 407 ezer forint volt a teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete (ha a közfoglalkoztatottakat nem számoljuk), míg a mediánbér bruttó 325 ezer forint.

Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottak felének bruttó fizetése valójában minimum 82 ezer forinttal kevesebb, mint a hivatalos átlagbér.

Így alakult ki a bruttó medián- és átlagbér egymáshoz viszonyított értéke az elmúlt két évben:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!