Az egykor egyszerre ünnepelt és meghurcolt Alan Turing kerül az új 50 fontos bankjegyekre

2021. március 25. – 12:51

frissítve

Az egykor egyszerre ünnepelt és meghurcolt Alan Turing kerül az új 50 fontos bankjegyekre
Az eddigi legmásolásvédetteb fonton képletek és kódtöréshez használt gépek is szerepelnek majd – Kép: Bank of England

Másolás

Vágólapra másolva

A Bank of England bemutatta az Alan Turing matematikus, második világháborús kódfejtő portréjával díszített új brit 50 fontos bankjegyet – írja az MTI. A bank közleménye itt olvasható.

A polimer alapanyagú bankjegyen Turing arcképe, egy, a modern számítástechnika alapjait lefektető 1936-os írásából származó matematikai képletek, valamint az Enigma-kód feltöréséhez használt gépek műszaki rajzai láthatóak. Helyet kapott rajta továbbá egy idézet Turingtól a gépi intelligenciával kapcsolatban.

Turingot a modern számítástudomány és a mesterséges intelligencia koncepciójának megalapozójaként tiszteli a tudományos utókor. A második világháborúban ő vezette a csapatot, ami a Bletchley Parkban, a brit katonai hírszerzés kódfejtésre szakosodott akkori központjában feltörte a német hadvezetés által megfejthetetlennek hitt Enigma-kódot.

Ezt a kódot használták az Atlanti-óceán északi vizein szövetséges konvojokra vadászó, a háború első szakaszában súlyos veszteségeket okozó német tengeralattjárók kommunikációjához is. A kód feltörése egyes történészi vélemények szerint évekkel lerövidítette a háborút.

Turingot a győzelemhez és a tudomány fejlődéséhez való rendkívüli hozzájárulásai ellenére homoszexualitása miatt 1952-ben súlyos közszeméremsértés vádjával elítélték.

Az ítélet úgy szólt, hogy Turing vagy börtönbe vonul, vagy „önkéntes” kémiai kasztrációnak veti magát alá.

Turing végül a kezelést választotta, ám alig két évvel később, 1954-ben, néhány nappal 42. születésnapja előtt meghalt ciánmérgezésben. A nyomozók szerint öngyilkos lett, de mások szerint egy kísérlet közben véletlenül kapott ciánmérgezést.

Az Egyesült Királyságban 1967-ben részben dekriminalizálták a két férfi közötti szexuális kapcsolatokat (a nőkre nem vonatkoztak hasonló szabályok), de a homoszexualitás továbbra is csak szigorú feltételek mellett volt elfogadott. Ezeket a korlátozásokat az Emberi Jogok Európai Bírósága 2000-ben eltörölte.

Turingot II. Erzsébet királynő a brit kormány kezdeményezésére 2013-ban utólagos kegyelemben részesítette.

Az 50 fontos a legmagasabb címletű brit bankjegy, de a hétköznapi bankjegyforgalomban igen ritkán lehet vele találkozni. Az új változat június 23-án, Turing születésnapján kerül forgalomba.

A Bank of England csütörtökön kihelyezi a szivárványos zászlót a Threadneedle Street-i főépületére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!