Matolcsy Ádám: Vannak cégfelvásárlási terveink itthon és külföldön is

2021. március 23. – 11:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Matolcsy György jegybankelnök kisebbik fia, Matolcsy Ádám a Magyar Narancsnak nyilatkozott. Elmondta, hogy az általa tulajdonolt Balaton Bútor Zrt. tárgyalt az egyik legnagyobb hazai irodabútor-gyártó céggel, de az adásvétel nem jött létre. Illetve arra is kitért, hogy bel- és külföldön is cégfelvásárlási tervei vannak.

Matolcsy Ádám a lap kérdéseire beszélt a Gyulai Fafém Bútor Zrt.-vel folytatott tárgyalásáról. A tavalyi tárgyalások kapcsán mindkét fél tagadta, hogy a Balaton Bútor Zrt. felvásárolta volna a gyulai céget. Matolcsy hozzátette:

„ettől függetlenül vannak cégvásárlási terveink itthon és külföldön is egyaránt”.

A gyulai cég 2019-es mérlege alapján kétszer akkora forgalmat generált, mint Matolcsy Ádám cége. A Gyulai Fafém Bútor megrendelései itthonról, valamint Ausztriából és Németországból érkeznek. Matolcsy szerint „számtalanszor előfordult már a piacon” egyébként, hogy egy kisebb cég vásárolt fel egy nagyobbat.

Matolcsy Ádám 2015-ben vásárolta meg alig 30 évesen a veszprémi bútorgyárat, érkezése után a cég árbevétele hirtelen kétszeresére nőtt. 2019-ben az állam három évre szóló bútorbeszerzési keretmegállapodást kötött, Matolcsy Ádám cége volt az egyik, amelyik ezt elnyerte.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!