Politikai szóróanyagokat sem visz már a postás júliustól

2021. március 10. – 09:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nemcsak a napilapokat, hanem a címezetlen reklámkiadványokat sem szállítja már júliustól a posta, az MTI ugyanis azt írja a szerdai hírében, hogy: kivezeti szolgáltatási portfóliójából a posta júliustól a címezetlen reklámkiadványok terjesztésének minden típusát, így a kereskedelmi, az ingyenes sajtótermékek és a politikai reklámkiadványok terjesztését is.

A Magyar Posta szerdai közleménye szerint a Magyar Posta részesedése ezen a piacon becslések szerint kb. 25 százalékos, és ezzel a második legnagyobb szereplő. A döntés hátterében az áll, hogy az internethasználat terjedésével párhuzamosan a címezetlen reklámkiadványok piaca is zsugorodik, a posta által kézbesített kiadványok száma tavaly egyharmaddal volt kevesebb, mint 2019-ben, a nyomott árak miatt pedig a tevékenységhez kapcsolódó költségek rendre meghaladták a bevételt. A döntésről a vállalat márciusban értesíti minden partnerét.

Közölték, hogy a főbb tevékenységek fejlesztései mellett néhány szolgáltatását már racionalizálta a posta, így például a kisebb postákon megszüntették a kereskedelmi termékek árusítását, illetve a hírlap eladásokat. Szintén gazdaságosság miatt döntöttek úgy, hogy a cég július elsejétől kivonul az országos napilap kézbesítési piacról, csak a hetilapok, magazinok, színeslapok feldolgozását, terjesztését és kézbesítését tartja fenn. Ebbe a sorba illeszkedik a címezetlen reklámkiadványok terjesztésének megszüntetése is.

A közlemény szerint a Magyar Posta vezetése 2019-ben hirdette meg modernizációs programját, ennek egyik első lépéseként átláthatóbb, egyszerűbb termékstruktúrát alakított ki a levéltermékeknél, bevezette a könyvelt levélküldemények nyomkövetését, és országosan kiterjesztette az elektronikus kézbesítési rendszert.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!