Az emelkedő önköltség miatt az állattartók elkerülhetetlennek látják a hús- és tejtermékek drágulását – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az MTI-vel hétfőn. A drágulás azért tűnik elkerülhetetlennek, mert a takarmányok ára is világszerte emelkedett úgy 30-50 százalékkal, ez pedig az előállításon túl befolyásolhatja a feldolgozást is.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleménye szerint a fentiek miatt a fogyasztói árak fokozatosan nőhetnek a következő hónapokban, amihez az energiahordozók drágulása, valamint az afrikai sertéspestis, és a baromfiinfluenza hatása is hozzájárulhat.
A közlemény szerint az áremelkedés nem csak a magyar fogyasztókat érintheti. Hasonló folyamatokat látni külföldön is, Németországban például már az elmúlt hónapokban is jelentősen nőttek az élőállatárak. A költségek emelkedése olyan mértékű, hogy már nem tud eloszlani a termékpályák szereplői között, tartósan magasabb árakat okozva – írták.