Durván drágulhatnak idén a tejtermékek

2021. március 4. – 21:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jócskán drágulhatnak a tejtermékek a közeljövőben, ha hihetünk a Tej Terméktanács előrejelzésének, amiről az RTL Klub számolt be.

A Híradó riportja szerint a takarmányárak elszállása, és a forintromlás miatt külföldről drágábban beszerezhető csomagolóanyagok állnak a jelenség mögött, ami már az év elején kezdődött: januárban 2,1 százalékkal drágább volt a tej, és 7,2 százalékkal drágább volt a trappista sajt, mint egy évvel korábban.

Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezetője azt mondta, lassú, de folyamatos drágulásra számítanak. Mint mondta, a 20-30 százalékos költségnövekedésnek – ami a termelőket érinti most a takarmánydrágulás miatt – a nagyobb része át kell majd háruljon a vevőkre a következő év folyamán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!