2,5 milliárd forintos befektetést kapott, terjeszkedik az egyik magyar programozóiskola

2021. március 4. – 16:34

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 2,5 milliárd forintos tőkebefektetéshez jutott a Codecool programozóiskola – derül ki a cég közleményéből. A 3-12 hónapos kurzusokat kínáló vállalat további terjeszkedésre készül: még az év első felében újabb campust nyit a régióban.

A 2014-ben, hazai üzletemberek által alapított Codecool a harmadik sikeres tőkebevonási körét zárta az Integral Venture Partners-szel kötött, 2,5 milliárd forint értékű megállapodással. Az iskola eddig összesen bevont 12,5 millió eurója már azonos léptéket képvisel az európai programozásoktatási piac legismertebb szereplőibe – Ironhack 22 millió euró, Le Wagon 17 millió euró – történt befektetésekkel. A programozóiskolának jelenleg Magyarországon kívül Romániában és Lengyelországban is vannak campusai, és már több mint 1000 végzett diákja dolgozik a technológiai szektorban Európa-szerte.

A Codecoolra és a hozzá hasonló programozó-gyorstalpalók minden bizonnyal további növekedésre számíthatnak, hiszen rendkívül nagy hiány van IT-szakemberekből az országban. A IVSZ, az ITM és a KIFÜ megbízásából készített felmérés szerint Magyarországon az elkövetkező két évben a munkáltatók 44.000 IT szakembert vehetnének fel, ha nem kellene számolniuk a szektort sújtó munkaerőhiánnyal. Az Európai Bizottság adatai alapján 2020-ban uniós szinten pedig már 825.000 fő hiányozhatott az infokummunikációs szektor munkaerőpiacáról. Az iparági szereplők több mint fele, 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kihívást jelent számára megfelelő képességekkel rendelkező IT szakembert találni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!