Ocsmány, koszos vágóhidat függesztett fel a Nébih Pest megyében

2021. február 25. – 08:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tart még a több esetben súlyos meglepetéseket hozó vágóhídellenőrzés-sorozat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih), a legfrissebb eredményről csütörtökön számoltak be. Most egy Pest megyei vágóhíd bukott meg az ellenőrzésen: az üzemben tapasztaltak miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a létesítmény tevékenységét, valamint több mint 12 tonna jelöletlen, nem nyomon követhető élelmiszer tételt vont ki a forgalomból.

Már az üzem udvari részén akadtak hiányosságok: a jelöletlen élelmiszerek mellett olyan jelölt tételeket tartottak itt, melyek címkéjük szerint 0-6°C közötti hőmérsékleten tárolandók.

Az ellenőrök takarítatlanságot és koszt tapasztaltak az üzemben. A padozat, a mennyezet, az oldalfal, valamint a magaspálya az egység több helyiségében koszos, rozsdás volt, több helyen pergett a festés.

A higiénikus kézmosás feltételei (pl. kézmosószer, papírtörlő, szemetes) sem voltak mindenhol adottak és volt olyan kézmosó, ahol még meleg víz sem volt. Akadt helyiség, ahol a kézmosók közül többet nem kötöttek be megfelelően, így a szennyvíz a padozatra folyt. A béltisztításra használt helyiségben található munkaasztal lefolyójának bekötése szintén hiányos volt, a szennyezett víz a padlóra folyt.

A vizsgálat során tapasztalt problémák közül érdemes kiemelni, hogy az eszközfertőtlenítők jelentős része nem működött, ugyanakkor az üzemelők között akadt, aminek a hőmérséklet kijelzője rossz volt. Mindezek, amellett, hogy jogszabályban előírt, alapvető élelmiszer-biztonsági követelmények, a jelenlegi járványhelyzetben különösen súlyos mulasztásnak számítanak, írják.

A pályára emelő horgokat az egyik kommunális hulladéktároló kukán helyezték el. A testhasító fűrész fertőtlenítésére használt berendezés belső felülete is nagyon koszos volt.

Ami viszont kifejezetten meglepte az ellenőröket, az az eszköz belső részében talált használt kesztyű és két palack bélyegző tinta.

A Nébih ezek miatt az ellenőrzéskor azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem tevékenységét. A vágóhíd kizárólag a jogsértő hiányosságok maradéktalan kijavítása után, a hatóság ismételt, kedvező eredményű helyszíni ellenőrzését követően folytathatta vágási tevékenységét. Az ügyben az eljárás és bírság megállapítása folyamatban van.

A vágóhídról itt található videó, megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!