Ahogy közeledik a húsvét, úgy emelkedik a leadott szállásfoglalások száma itthon. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint januárban százezer új vendégéjszakát rögzítettek áprilisra, februárban harmadával nőtt a foglalások napi átlagos száma.
Áprilisra eddig 518 ezer, májusra 625 ezer vendégéjszakát stoppoltak le Magyarországon, ez utóbbi 11 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben a hónapban. Tavaly áprilisban, a koronavírus-járvány első hulláma alatt csak 304 ezer éjszakát foglaltunk le.
A Szép-kártyákra majdnem 300 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók, ami majdnem ötödével nagyobb összeg, mint 2019-ben. „A tavalyi trendeket figyelembe véve jól látható, hogy felértékelődött a belföldi turizmus, a vendégek biztonságosabbnak érzik a hazai úti célokat” – írta a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Jelenleg Magyarországon 38 ezer szálláshely működik, melyek mindegyike használ szálláshelykezelő szoftvert. Az összesített adatok alapján tavaly nyolcmillió vendég 22,7 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, a vendégek 79 százaléka belföldi volt.
Az év végén gyakorlatilag megszűnt a turizmus Magyarországon. A beutazási korlátozások, illetve a szálláshelyekre vonatkozó védelmi intézkedések hatására a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 89 százalékkal, a külföldieké 96 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az összes vendégéjszaka 70 százalékát a belföldi vendégek töltötték el.
Budapesten már kidolgozták az újranyitási csomagot, erről itt írtunk részletesen. >>>