A sikeres cégvezetők fontosabbnak tartják a dolgozók jólétét gyengébben teljesítő társaiknál

2021. február 12. – 15:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A következő évek egyik legnagyobb kihívása a cégvezetők szerint a vírus miatt sok különböző helyről, irodában és otthonról, dolgozó munkaerő menedzselése lesz – derül ki az IBM üzleti háttérintézete, az Institute for Business Value (IBV) globális kutatásából, amelyet 3000 cégvezető megkérdezésével készítettek.

Az IBM közleménye szerint a megkérdezett cégvezetők minden régióban a felhőtől, a mesterséges intelligenciától (MI), a dolgok internetétől (IoT-tól) és a robotizált folyamatautomatizálástól (RPA) várják a legtöbb hasznot a következő években.

A legjobban teljesítő cégvezetők a gyengébben teljesítő vállalatirányítókhoz viszonyítva kétszer akkora arányban gondolják úgy, hogy az előttük álló legnagyobb kihívást vállalkozásuk technológiai fundamentumai jelentik.

A legsikeresebb vezérigazgatók közül szintén kétszer annyian vélekedtek úgy a kevésbé sikeresekhez képest, hogy a mesterséges intelligenciától (MI) már a következő két-három évben kézzel fogható eredmények várhatók.

Az IBM évente elvégzett kutatásából kiderült az is, hogy a cégvezetők számára a munkatársak távoli munkavégzésének támogatása volt az első számú prioritás 2020-ban. A legjobban teljesítő cégvezetők több mint fele a következő években is a sok különböző helyről, irodában és otthonról dolgozó kollégák menedzselését tekinti a legfontosabb vezetői feladatnak, míg a bevételnövekedés szempontjából az alsó egyötödbe tartozók körében mindössze 25% ez az arány.

A sikeres vezetők 77%-a fontosabbnak nevezte a munkatársak jólétét a rövid távú üzleti eredményeknél, míg a gyengébben teljesítő vezérigazgatók közül csak 39% gondolkozik így. Mindez arra utal, hogy a virágzó vállalatok számára jelen helyzetben az emberek jelentik az egyik legfontosabb erőforrást.

Az IBM egy másik globális kutatása ezzel párhuzamosan azt mutatta ki, hogy az alkalmazottak negyede 2021-ben munkahelyváltást tervez, és a legfőbb motiváció számukra a nagyobb rugalmasság a munkaidő és a munkavégzés helye szempontjából.

A jól teljesítő cégvezetők a partnerkapcsolatokat is fontosabbnak tartják az IBV kutatása szerint: 63%-uk számára az együttműködések egyre inkább nélkülözhetetlenek a sikerhez, míg a kevésbé sikeres vezetőknek csak a fele nyilatkozta ezt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!