Magyarországon vezeti be először a Coca-Cola a majdnem papírpalackjait

2021. február 12. – 16:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon fogja tesztelni azt a javarészt papírból készült palackját a Coca-Cola, amelynek fejlesztésén több mint hét éve dolgoznak – írja a BBC. Igaz, nem a kólát, csak a Adez nevű gyümölcsös italát lehet majd ebben kapni, először idén nyáron hazánkban. Kétezer ilyen palack kerül majd forgalomba, amit a Kifli.hu-n lehet megvenni.

Egy dán vállalat készítette el extraerős papírból a palack prototípusát, amely egy vékony műanyagbélést is tartalmaz. A Coca-Cola azt mondja, a hosszú távú cél az lenne, hogy teljes egészében újrahasznosítható és műanyagmentes legyen az üdítők csomagolása. Az ugyanakkor szintén fontos szempont, hogy a szénsavas üdítőitalok se szivárogjanak át a környezetbarát palackokon. Az új csomagolásnak azt is biztosítania kell, hogy a benne tárolt üdítőbe ne kerülhessen bele semmi, ez garantálja ugyanis az íz mellett azt is, hogy egészségügyi szempontból biztonságos marad a termék.

A Coca-Cola, amely évek óta a világ legnagyobb műanyagszennyezőinek egyike, 2030-ra tűzte ki a teljes hulladékmentességet a céljai közé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!