150 millió forintra büntetett egy angliai székhelyű céget a Magyar Nemzeti Bank

2021. január 26. – 09:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Már 2019 májusában figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank az angliai székhellyel rendelkező Goldstein Limited tevékenysége miatt, ugyanis a korábban budapesti irodával rendelkező cég irreális hozamot ígért ügyfeleinek, miközben a tevékenységhez még jegybanki engedélye sem volt.

A Magyar Nemzeti Bank most 150 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az angliai Goldstein Limitedre, és 25-25 millió forintot a társaság egy korábbi magyar vezető tisztségviselőjére, illetve egy magánszemélyre betét vagy más visszafizetendő pénzeszköz jogosulatlan gyűjtése miatt. Az ügyfeleinek irreális hozamot és tőkegaranciát ígérő társaság nem végzett semmiféle befektetési tevékenységet – írja közleményében a Magyar Nemzeti Bank.

Amint az a vizsgálatból kiderült, a társaság a vele kapcsolatba kerülő több tucat – jellemzően magyar magánszemély – ügyfele részére olyan befektetési lehetőséget ajánlott, amiknél általában két év lekötési idő elteltével az átvett ügyfélpénzek visszafizetését, továbbá jellemzően 90 naponként esedékes, irreális hozamot ígért. Az ígéret szerint „banki, biztosítói értékpapírokba, garantált kötvényekbe, illetve ingatlanokba, nyersanyagokba, üzletrészekbe” stb. fektette ügyfelei pénzét, tevékenységét „angliai bizalmi vagyonkezelésként”, „speciális zárt, meghívásos vagyonkezelési formaként” bemutatva. Az MNB nyilvántartásai alapján azonban a társaság pénzügyi tevékenységre jogosító jegybanki engedéllyel vagy bejelentéssel nem rendelkezik, így ilyet Magyarországon nem végezhet.

A jegybank szerint a társaság valójában üzletszerűen betét vagy más visszafizetendő pénzeszköz gyűjtésére vonatkozó jogosulatlan tevékenységet végzett. A befektetők közel félmilliárd forintnyi összeget adtak át, de a társaság az ügyfelei pénzét sehová sem fektette be.

A cég korábbi vezető tisztségviselője Gy. Zoltán, illetve M. E. Mária érdemben közreműködött az engedély nélkül végzett pénzügyi szolgáltatási tevékenységében, ők jártak el a befektetők és a társaság közötti szerződéskötéseknél, ajánlották annak tevékenységét, végezték a befektetőkkel történő kapcsolattartást és a szerződésekkel kapcsolatos tájékoztatás nyújtását, a társaság nevében történő hozamok visszafizetését. Kizárólagos rendelkezési joguk volt a társaság bankszámlái felett, melyekről több száz millió forintnyi összeget vettek fel.

Ma határozatban 150 millió büntetést szabtak ki a cégre, és 25-25 millió forintot a közreműködő magánszemélyekre. A jegybank emellett már eljárása során jogosulatlan pénzügyi tevékenység és különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás gyanúja miatt feljelentést tett. Emellett a vállalkozásnak vissza kell fizetnie az átvett pénzeket. „Javasolt, hogy az esetleges károsult befektetők mielőbb jelentkezzenek a rendőrségen” – áll a közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!