A koronaválsághoz képest a kanyarban sincs a 2008-as visszaesés

A koronavírus okozta válság sok szempontból különleges, legfontosabb tulajdonsága, hogy nem a gazdaság saját működéséből adódó problémák (például túlzott eladósodás, elszálló infláció, a pénzügyi szektor túlfűtöttsége) okoztak krízist, hanem egy külső tényező, a járvány. Pontosabban még csak nem is önmagában a járvány, hanem a járvány terjedése ellen tett állami lépések. Azt ugyanis nem tudjuk, hogy mi történt volna a gazdasági élettel, ha teljesen szabadjára engedjük a vírust.

A kormányok a közvélemény nagyobb részével összhangban a világ szinte minden országában úgy döntöttek, hogy az emberáldozatok minimalizálása érdekében korlátozzák a szabad mozgást és azoknak az ágazatoknak a működését, amelyek potenciálisan súlyosbíthatnák a járványhelyzetet.

Vagyis az országok önként taszították válságba a gazdaságukat azért, hogy még súlyosabbnak vélt forgatókönyveket elkerüljenek.

Ez olyan következményeket is maga után von, amelyek szokványos válságoknál nem feltétlenül jelentkeznek. Például az, hogy a korlátokat szabó állam pozíciójában nem nézne ki túl jól, ha azt mondaná az intézkedések kárvallottjainak: bocs, oldjátok meg egyedül a problémáitokat. Az emberek és cégek teljes joggal várták a kormányoktól, hogy kárpótolják őket az üzletgyilkos lezárásokért, ami sok országban elég bőkezűen meg is történt: jöttek az állami bérpótlékok a legjobban szenvedő ágazatoknak, az ingyen pénzes csekkek az állampolgároknak, a hitelfizetési moratóriumok, kedvezményes kölcsönök, hitelgaranciák és adóelengedések. A különleges válságra adott rendhagyó állami reakciókkal Telexikon infovideó-sorozatunk nyitórészében foglalkoztunk bővebben:

Ez így együtt már igen szép összegre rúg globálisan és országonként is, na de mennyi az annyi?

Kolosszális mentőcsomagok

Az IMF viszonylag naprakészen, országonkénti bontásban követi a koronavírushoz kapcsolódó intézkedéseket és azok pénzügyi vonzatát. A szervezet adatai alapján októberig így nézett ki a közvetlenül a költségvetésből finanszírozott kedvezmények és támogatások alapján a ráfordítások mértéke:

Mindez az év folyamán összesen 11,7 ezer milliárd dollárt tett ki. Mint látható, az északi és nyugati államok nagy része, valamint több dél-amerikai ország a zöld tartományba esik, ami azt jelenti, hogy a GDP minimum 5, de esetenként 10 százaléka fölötti mértékben fordítottak a költségvetésükből az emberek és vállalkozások megsegítésére. Magyarország a sárga, 2,5-5 százalékos kategóriába esik, ami látszólag ellentétben áll a kormányzati kommunikációval, amely szerint 20-28 százalékos a ráfordítás, de itt inkább csak módszertani különbségről lehet szó: az IMF konkrét kiesést, illetve költést mutat, a magyar kormány viszont – vélhetően azért, hogy magasnak tűnjön az arány – a hitelgarancia-programokkal, könnyítésekkel, hitelösztönzésekkel együtt kijövő számot szereti kommunikálni.

2008 ehhez képest semmi

De hogyan aránylanak ezek a költések a legutóbbi, mindannyiunk által megélt nagy válság, a 2008-as idején elfogadott csomagokhoz? Egy szóval leírva brutálisan, de nézzük meg konkrétan is.

A McKinsey ezzel foglalkozó összeállítása a nyáron készült, ezért néhány országban azóta még tovább nőtt a Covidhoz kapcsolódó ráfordítás (az USA-ban például nemrég fogadtak el egy 900 milliárd dolláros élénkítést, amivel becslések szerint 18 százalék köré ment fel a GDP-arányos költés), de a lényeg már ekkor is látszott:

a koronavírus miatt kiadott állami pénz messze-messze felülmúlja a 2008-as válságkezelő csomagokat.

És most még csak azoknál a pénzeknél tartunk, amelyeket konkrétan kifizetnek az államok, de természetesen nem csak így lehet számolni a járvány költségeit. Hanem például úgy is, hogy mennyi termelés esett ki miatta, vagy megpróbálni számszerűsíteni az olyan humánoldali veszteségeket, mint a korai halálozások, és az emberek mentális egészségének leromlása a bezártság, a romló anyagi helyzet, vagy mondjuk családtagok elvesztése miatt. Példaként nézzük meg a vírus által jócskán megtépázott Amerikai Egyesült Államokra készült kalkulációt:

Eszerint az összes, rövid és hosszabb távon felmerülő, a mostani járványra visszavezethető kár a gazdaság szempontjából jónak számító 2019-es év nemzeti össztermékének több mint 75 százalékát teszi ki – nincs okunk azt feltételezni, hogy más országokban, ahol megközelítőleg hasonló szinten tombolt a járvány, ennél sokkal jobb lenne a helyzet. Az IMF szerint ha csak a gazdasági kibocsátásra gyakorolt hosszú távú visszahúzó-hatást akarjuk megbecsülni, akkor a jelenlegi tudásunk alapján a 2020-25-ös időtávra 28 ezer milliárd dollár jön ki.

Mennyivel zsugorodik a gazdaság?

Ha maradunk a GDP-nél, akkor már azt is érdemes hozzávenni, hogy mit csinált a járvány és a rá adott állami válaszok a világ gazdasági kibocsátásával. Végleges GDP-adataink 2020-ra még nincsenek, de az IMF legutóbbi, októberben kiadott előrejelzései már biztosan közel lesznek a valódi adatokhoz:

Világszinten tehát 4,4 százalékos zuhanásra lehet számítani az előző évhez képest még úgy is, hogy a nyár folyamán a gazdaság az előzetes jóslatokhoz képest sokkal jobban összeszedte magát (a Valutaalapnak jelentősen korrigálnia is kellett júniusi, még pesszimistább előrejelzését). Mint látható,

a legnagyobb önálló gazdaságok és régiók közül egyedül a járvány kiindulópontja, Kína zárja pluszban az évet,

de tegyük hozzá, hogy saját tavalyi teljesítményéhez képest ez is nagyon masszív, több mint 4 százalékpontos csökkenés.

Ilyen mértékű visszaesés az 1929-es totális összeomlás óta nem volt, a 2008-as nagy pénzügyi válságban is csak kevesebb mint 1,7 százalékkal zsugorodott a világ összterméke éves alapon. A táblázatban nem szerepel, de Magyarországra ennél rosszabb, -6,1 százalékos értéket mondott októberben a Valutaalap, 2021-ben viszont ha minden jól megy, már 3,9 százalékos növekedéssel számolhat az ország.

Egy elkeserítő, és egy pozitív adat

Eddig több szót ejtettünk a globális észak és nyugat gazdasági nagyhatalmairól, de a koronavírus-válságnak van egy még nyomasztóbb oldala az „emberi költségek” tekintetében. A globális szegénységgel foglalkozó Oxfam számításai szerint a járvány és a válság lenullázhatja az extrém szegénység csökkentésében elért korábbi eredményeket, sőt:

olyan mértékben nőhet a szegénységben élők száma, mint 1990 óta soha.

Extrém szegénység a Világbank definíciója szerint az, ha valakinek napi szinten 1,9 dollárnál kisebb összegből kell megélnie (a következő szegénységi szint napi 5,5 dollár).

Az Oxfam ezzel foglalkozó 2020-as jelentése szerint a legborúlátóbb forgatókönyv szerint 432 millió fővel 922 millióra emelkedhet az extrém szegénységben élők száma, a „sima” szegénységben élőké pedig 548 millió fős ugrással elérheti a 4 milliárdot.

A Covidnak talán egyetlen igazán pozitív hatása van globális szinten, ez pedig a világ szén-dioxid-kibocsátásának jelentős visszaesése. A kibocsátás többnyire szorosan együtt mozog a GDP-növekedéssel (ezért érvelnek a zöldek gyakran a fogyasztás visszafogása, a nem növekedés vagy a megállapodott gazdaság mellett), elég logikus tehát, hogy idén ez is esett, méghozzá rekordot jelentő 7 százalékkal (2,4 milliárd tonna). Ettől azonban még korai lenne ünnepelni, hiszen – mint ahogy azt még egy korábbi cikkünkben az Indexen írtuk – az iparosodott világ több hónapos leállása csak csepp a tengerben, klímakutatók szerint a következő tíz évben minden egyes évben 7,6 százalékos csökkenést kellene elérni a felmelegedés mérséklése érdekében.