A GKI szerint sokkal több munkahelyet megvédhetett volna a kormány a járvány alatt
2021. január 7. – 07:59
frissítve
Ha a kormány többet költött volna a munkahelyek védelmére a Gazdaságvédelmi Alapon átfolyt pénzből, és kevesebbet azokra a projektekre, amik nem kapcsolódnak a válságkezeléshez, akkor szinte az összes, a pandémia miatt válságba került munkahelyet megvédhették volna – részletezte a 444.hu a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzését. A GKI szerint a kormány a munkahelyvédelmi bértámogatásokra, mint amilyen a kurzarbeit (csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatás, a kieső jövedelem egy részét az állam állja) és hasonló programok, összesen 50 milliárd forintot költött, ebből 226 ezer munkahelyet sikerült megvédeni. A járvány miatt viszont ennek többszöröse, 835 ezer munkahely került veszélybe az első hullám során, és ez összesen 29 ágazatot érintett.
A GKI azt is kiszámolta, mennyi pénz kellett volna ahhoz, hogy ezt a 835 ezer munkahelyet mind megóvhassák.
Szerintük 360 milliárd forintból az első hullám alatt minden érintett dolgozó bérköltségének 80 százalékát ki tudta volna fizetni a kormány 3 hónapra. A Gazdaságvédelmi Alapon a második hullám indulásáig 1900 milliárd forintot folyattak át, amiből adtak pénzt stadionra és űrkutatásra is, és más, tömeges munkahelyvédelemmel közvetlenül aligha kapcsolatban álló projektre.
A Gazdaságkutató szerint a második hullámban már nem volt ekkora gazdasági zuhanás, mert a kijárási korlátozások sem voltak annyira szigorúak, mint korábban. Ám sok munkahely így is veszélyben van, főként a turizmusban és a vendéglátásban, ahol jelenleg havi 5 milliárd forinttal 50 százalékos bértámogatást biztosít a kormány, csakhogy a GKI szerint ez kevés. Ha a most érintett 10 szektorban a dolgozók bérköltségének 80 százalékát átvállalná a kormány három hónapra, akkor megmenthetnék a munkahelyeket, és ez összesen szerintük 65 milliárd forintba kerülne. A fenti számításokkal együtt ez azt jelenti, hogy
425 milliárd forintból, vagyis a Gazdaságvédelmi Alapon átcsorgatott 1900 milliárd forint bő egynegyedéből megmenthető lett volna a járvány által eddig érintett munkahelyek jelentős hányada.