Elon Musk lett a világ leggazdagabb embere

2021. január 7. – 17:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk január 7-én a világ leggazdagabb emberévé vált, vagyonának nettó értéke meghaladta a 185 milliárd dollárt, írja a CNBC.

A Tesla árfolyamának csütörtöki emelkedésével Musk megelőzte Jeff Bezost, az Amazon alapítóját. 2017 óta Bezos számított a világ leggazdagabb emberének 184 milliárd dollárával.

Tesla-üzlet Kínában – Fotó: Stringer / Imaginechina via AFP
Tesla-üzlet Kínában – Fotó: Stringer / Imaginechina via AFP

A gazdagok listáján Musk elmúlt évi teljesítménye a történelem leggyorsabb pénzügyi emelkedésének számít. Musk nagyjából 27 milliárd dollárral kezdte meg a 2020-as évet és épphogy felfért a világ 50 leggazdagabb embereinek listájára. A Tesla árfolyama azonban az elmúlt évben kilenceresére nőtt, több mint 150 milliárd dollárral növelte Musk nettó vagyonát.

A Tesla január 6-án érte el először a 700 milliárd dolláros piaci értékét, azaz többet ért az autótársaságok között, mint a Toyota, a Volkswagen, a Hyundai, a GM és a Ford együttvéve.

Musk júliusban lett a világ hetedik leggazdagabb embere, leelőzve Warren Buffett-tet, majd novemberben a második leggazdagabb emberének címét vette át Bill Gatestől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!