10 ezer dollár készpénzt kaptak karácsonyra Warren Buffett rokonai éveken át

2020. december 25. – 16:56

Másolás

Vágólapra másolva

Csokik és ruhák mellett régebben 10 ezer dollárnyi készpénzt ajándékozott a rokonainak Warren Buffett amerikai milliárdos – írja a Business Insider Buffett egyik fiának volt feleségének beszámolója alapján.

A Berkshire Hathaway vezetője százdolláros címletekben adta minden rokonának a ma 2,9 millió forintnak megfelelő, de akkoriban még kb. háromszor annyit érő összeget. Mary Buffett, aki 1980 és 1993 között volt Buffett menye, azt mondta, ahogy megkapták és hazamentek, rögtön neki is álltak eltapsolni az összes lóvét. Miután erre Warren is rájött, elkezdett inkább 10 ezer dollár értékű részvénycsomagokat adni a rokonoknak.

Akiknek sikerült megállniuk, hogy rögtön pénzzé tegyék az ajándékot, azok többnyire jól jártak: Mary Buffett azt mondta, az ajándék értékpapírok (pl. a Wells Fargo) többnyire felívelő pályán voltak, így egy idő után ráállt arra, hogy vett még többet abból a részvényből, amit Warrentől kapott.

Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!