Súlyos higiéniai hiányosságokat találtak egy budapesti, házhoz szállító étteremnél, azonnal fel is függesztették a működését

2020. december 17. – 09:21

frissítve

Súlyos higiéniai hiányosságokat találtak egy budapesti, házhoz szállító étteremnél, azonnal fel is függesztették a működését
Fotó: Nébih

Másolás

Vágólapra másolva

Élelmiszer-biztonsági kockázatot is jelentő szabálytalanságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették egy budapesti vendéglátó-ipari egység tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei. A higiéniai hiányosságokon túl nem nyomon követhető, valamint lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyagokat is találtak a létesítményben – írja közleményében a Nébih.

Az ellenőrzést a múlt héten tartották az étteremnél. Azt írják, a többek között a mennyezet és a falak az egység egészében koszosak, porosak, pókhálósak voltak, emellett a főzőtérben a plafon festékrétege közvetlenül az olajsütő felett hullott, hámlott. A berendezések (például hűtők, munkaasztalok, dagasztógép) környezetében alattuk is zsíros, fekete koszt láttak az ellenőrök. A padló koszos, takarítatlan volt, a dolgozóknak a higiénikus kézmosáshoz szükséges kellékek nem álltak rendelkezésre.

Külön hulladéktároló helyiségük nincs, ezért a konyhai hulladékot elszállításig a sütő-főző térben elhelyezett nyitott hordókban gyűjtötték és tárolták. Zöldség-gyümölcs előkészítő helyiség sem volt, így a tisztítatlan fokhagyma, valamint a zsákos vöröshagyma a húselőkészítőben kapott helyet.

A súlyos, élelmiszer-biztonsági kockázatot is jelentő hiányosságok miatt a Nébih ellenőrei azonnali hatállyal felfüggesztették az egység tevékenységét. Emellett kivontak a forgalomból öt tétel (25 kg) nem nyomon követhető és lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyagot, és elrendelték az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését. Az étterem csak akkor folytathatja a működését, ha maradéktalanul rendezte a problémákat, és a hatóság ezt helyszíni szemlén ellenőrizte is. Az étterem HACCP rendszerrel sem rendelkezett.

Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van.

Kattintson ide a Telex legfrissebb híreiért!