Élelmiszer-házhozszállítással bővül a Netpincér, fél órán belül ígérik a kiszállítást

2020. december 10. – 10:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Netpincér Market néven indítja el új funkcióját a Netpincér. Az új üzletek félórás kiszállítást ígérnek reggel 8 és este 11 között, derült ki a Netpincér sajtótájékoztatójából.

A Netpincér Market a Netpincér három saját üzletéből szállít majd ki, egy belvárosiból, egy budaiból és egy pestiből. A termékek palettája széles, a sütés-főzéshez használt hozzávalóktól kezdve a tejtermékeken és nassolnivalókon át a tusfürdőkig bármit rendelhet a vevő.

Fotó: Netpincér Market
Fotó: Netpincér Market

Az élelmiszer-házhozszállítást végző boltokhoz képest a Netpincér azt ígéri,

ezeket akár fél órán belül kiszállítja, időpontfoglalás nem szükséges.

A rendelés minimumértéke 1000 forint, a kiszállítás az új funkció beindításának elején ingyenes. A szolgáltatás egyelőre Budapest 70 százalékát fedi le, így néhány kerületben jelenleg nem érhető el, de a vállalat a későbbiekben teljes budapesti lefedettséget ígér, illetve céljuk a terjeszkedés akár néhány vidéki városba is.

Az új funkció a Netpincér felületén az üzletek fülre kattintva érhető el 10 fővárosi kerületben (I., V., VI., VII. VIII. IX., XI., XII., XIII.).

Frissítés: Kipróbáltuk a Netpincér új funkcióját, ebédhez közeledve rendeltünk egy kéttételes (egy majonéz és egy sör) csomagot a budai áruházból az I. kerületbe. A tapasztalat szerint

a félórás kiérkezéssel kalkulálva fontos az „akár” szóra figyelni,

előfordulhat, hogy az inkább 40-60 perc lesz – nálunk 25 percet ígért az alkalmazás, de közel a dupláját vártuk. Illetve ha valaki rendel tőlük és olyan dolgokat is lát a csomagban, amit nem rendelt, ne ijedjen meg: a mellékelt leírás szerint ezekkel a plusz termékekkel kedveskednek néhány elsők között lévő vásárlónak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!