906 millió forintnyi digitális jüant sorsolnak ki Kínában

2020. december 6. – 08:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

A kelet-kínai Szucsou város a kínai jegybankkal együttműködésben 20 millió jüan (906 millió forint) összértékű nyereményként az ország új digitális valutáját sorsolja ki a lakossága körében a digitális jüan újabb pilot programja keretében – adta hírül vasárnap a CGTN kínai nemzetközi hírcsatornára hivatkozva az MTI.

A december 12-ére eső, „dupla 12” nevű, leárazásokkal járó kereskedelmi akció idejére időzítve százezer darab, 200 jüan értékű jutalomkupont sorsolnak ki Szucsou lakói között, a kuponokat december 27-éig használhatják fel. A nyereményjátékra a városlakók Szucsou hivatalos közszolgálati applikációján keresztül regisztrálhatnak. A kisorsoltak pedig hozzáférhetnek majd a nagy nyilvánosság számára egyelőre nem elérhető, hivatalos digitális jüan alkalmazáshoz, és ezen keresztül tudják felhasználni a nyereményüket.

A hivatalosan digitális valutás elektronikus fizetés (Digital Currency Electronic Payment, DCEP) névre keresztelt digitális jüan segítségével Kína újabb lépést tesz annak a tervnek a megvalósítására, hogy készpénzmentes társadalommá válhasson. Az országban jelenleg széles körben elterjedt a Tencent által működtetett WeChat Pay, valamint az Alibaba AliPay szolgáltatása, amelyeken keresztül a vásárlók egy digitális pénztárcában tartják pénzeszközeiket, és QR-kód segítségével fizethetnek az üzletekben. Peking célul tűzte ki a jüan nemzetközi használatának elősegítését, amit a digitális jüan bevezetése megkönnyíthet.

Ez a kínai digitális jegybankpénz második ilyen jellegű pilot programja. Az első októberben zajlott a dél-kínai Sencsenben, a jegybank akkor 10 millió jüan értékű digitális valutát osztott ki 50 ezer, véletlenszerűen kiválasztott fogyasztónak.

A JD.com kínai e-kereskedelmi óriásvállalat szombaton a hivatalos WeChat fiókján közzétett bejegyzésben bejelentette, hogy internetes kereskedelmi platformján egyes termékek esetében december 11-e és 27-e között elfogadja a szucsoui vásárlók között kisorsolt digitális jüant fizetőeszközként. A JD.com, amelyet Kínában csupán az Alibaba szorít maga mögé az internetes kiskereskedelem terén, ezzel az első olyan e-kereskedelmi platformmá vált, amely elfogadja az ország digitális valutáját. A fizetőeszközt emellett a Szucsouban erre kijelölt csaknem 10 ezer üzletben használhatják majd fel a nyertesek.

A kínai digitális valutát maga a kínai központi bank bocsátja ki, így merőben eltér az olyan kriptodevizáktól, mint a Bitcoin vagy a Facebook kezdeményezésében elindult Libra. A kínai jegybank szerint a tesztelés alatt álló digitális valuta ugyan mutat hasonlóságokat a kriptodevizákkal – különböző mértékben ugyan, de mindkettő a blokklánc technológián alapul –, de gyorsabb tranzakciókhoz tervezik, hogy Kínán belül szélesebb körben legyen alkalmazható.

Október végén a kínai központi bank belefoglalta a digitális jüant a banktörvényjavaslat legújabb verziójába, hogy szilárdabb jogi alapot biztosítson az elektronikus valuta szabályozásának. A törvénytervezet a kínai zsenminbit, vagyis a nemzeti fizetőeszközt fizikai és digitális formájában is elismeri, világossá téve, hogy a digitális jüan az egyetlen hivatalos, jüanban rögzített token Kínában. A törvénytervezet továbbá törvényes fizetőeszközként határozza meg a digitális valutát, megteremtve ezzel a széleskörű alkalmazhatóságához szükséges alapokat. A digitális fizetőeszköz bevezetésének dátumát viszont egyelőre nem tűzték ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!