17 csokimikulás minőségét ellenőrizték, csupán egynél találtak problémát

2020. december 3. – 08:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az előző évek gyakorlatához hasonlóan az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) idén is ellenőrizte a boltokba kerülő csokimikulások összetételét. Összesen 17-féle édességét (13 tejcsokisat és 4 étcsokisat) vizsgáltak meg az ITM laborjában, ezek közül mindössze egy zsírtartalma tért el a megengedettnél nagyobb arányban a csomagoláson jelzett mennyiségtől. Ettől még a termék forgalomba kerülhet, azzal a feltétellel, hogy a tájékoztatást javítja a gyártó.

Az összes zsírtartalom származhat a csokoládé kakaóvaj tartalmából, lehet tejzsír vagy egyéb, növényi zsiradék is, de ezt a csomagoláson jelezni kell. A műszeres vizsgálat során azt is megállapítják, hogy a termék tartalmaz-e a kakaóvajtól eltérő, úgynevezett idegen zsírokat. Például a pálmazsír vagy a shea vaj legfeljebb 5 százalékban lehet jelen a csokoládéban, ezt szintén kötelező feltüntetni.

A minisztérium közleménye szerint az tekinthető jó minőségű csokimikulásnak, amin csokoládé, tejcsokoládé vagy étcsokoládé megnevezés szerepel, a „kakaós tejbevonó massza”, „étbevonó massza” vagy „tejfigura” nem csokiból készül. A kakaó szárazanyag-tartalomnak tejcsokoládék esetén meg kell haladnia a 25 százalékot, étcsokoládé esetén pedig a 35 százalékot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!