Június 30-ig meghosszabbítják a diákhitel törlesztési moratóriumát

2020. november 12. – 14:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Diákhitel Központ 2021. június 30-ig meghosszabbítja a 2020. március 19-én bevezetett általános hiteltörlesztési moratóriumot, írja az MTI a társaság közleménye alapján.

A meghosszabbított hiteltörlesztési moratórium a Diákhitel Központ összes törlesztési szakban lévő – 114 ezer – ügyfelére kiterjed. A 2021. június 30-ig meghosszabbításra kerülő általános törlesztési moratórium kiterjed a már törlesztési szakban lévő és a 2021 első féléve során törlesztési szakba kerülő ügyfelekre is valamennyi diákhitel termék esetén.

A diákhitelek törlesztési kötelezettségének felfüggesztése 2021. január 1-jén automatikusan meghosszabbodik, ahhoz külön nyilatkozatot az ügyfeleknek nem kell tenniük.

A meghosszabbított moratórium lejártáig a Diákhitel Központ a fennálló tartozásokra nem számol fel késedelmi kamatot, illetve nem mond fel nem teljesítő hitelszerződéseket.

A fennálló tőke- és kamattartozások – az eddigi szabályoknak megfelelően – önkéntesen a moratórium ideje alatt is törleszthetők. A beérkező törlesztéseket a Diákhitel Központ erre vonatkozó külön kérelem nélkül ingyenes előtörlesztésként elszámolja. Az önkéntes törlesztések a moratórium ideje alatt – 2021. június 30-ig – bármikor egyoldalúan felfüggeszthetők.

A tájékoztatás szerint a kormány által 2020. március 19-én bevezetett törlesztési moratórium lehetőségével a törlesztési szakban lévő diákhitel tartozással rendelkező ügyfelek 35 százaléka, mintegy 40 ezren éltek, és az ügyfelek 65 százaléka a moratórium alatt is törlesztette diákhiteleit.

A hiteltörlesztési moratórium kapcsán felmerülő további kérdésekkel kapcsolatban a Diákhitel Központ telefonos és online ügyfélszolgálata nyújt felvilágosítást, valamint minden fontos információ megtalálható a www.diakhitel.hu honlapon és a Diákhitel Központ Facebook-oldalán is, írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!