900 milliárd forintnyi részvényt adott el a világ leggazdagabb embere

2020. november 5. – 20:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jeff Bezos Amazon-vezér a saját cége 3 milliárd dollárnyi részvényét tette pénzzé a tőzsdén – írja a CNN. Bezos elég jól járt az ügylettem, mivel az Amazon részvényárfolyama idén kb. 75%-ot emelkedett, köszönhetően annak, hogy a járvány idején az emberek szívesebben vásárolnak online mint személyesen.

Jeff Bezos örül Fotó: REUTERS/Lindsey Wasson/File Photo
Jeff Bezos örül Fotó: REUTERS/Lindsey Wasson/File Photo

Bezos nem indokolta a manővert, de aránylag rendszeresen szokott piacra dobni részvényeket, hogy a bejövő pénzből az egyéb vállalkozásait finanszírozza. Az egyik ilyen a Blue Origin űrturizmussal foglalkozó cég, amibe egy korábbi nyilatkozata szerint évi egymilliárd dollárt tesz bele. Szakértők valószínűsítik, hogy a mostani eladás is egy ilyen, csak a szokásosnál nagyobb tőkeinjekciót készített elő.

Bezos idén már harmadszor ad el Amazon-részvényt, összesen 10 milliárd dollárnyi készpénzt tett eddig zsebre így 2020-ban. Ezzel együtt is magasan a világ leggazdagabb embere, a vagyonát 191 milliárd dollárra (58 167 milliárd forint, meg egy kis apró) becsülik. Idén eddig 76 milliárddal nőtt az összeg, köszönhetően elsősorban az Amazon szárnyalásának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!