A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 75 millió forintra bírságolta a Heinekent, mert nem igazolták megfelelően a kizárólagos szerződésekkel eladott sör mennyiségének csökkentésére vonatkozó vállalásait. A kimutatásokat nem az előírt módon nyújtották be, pedig ennek a módszertanát korábban éppen a sörgyárak javasolták.
A GVH 2015-en fogadta el a három legnagyobb magyarországi sörgyár (a Dreher, a Borsodi és a Heineken) kötelezettségvállalását arra, hogy fokozatosan csökkentik a mennyiséget azokon a helyeken, ahol kizárólagos szerződéseket kötöttek. Így résnyire megnyílt az ajtó a kisüzemi sörfőzdék előtt, beléphettek arra a piacra, ahol korábban nem volt verseny.
A GVH arra is kitér a közleményében, hogy a Dreher és a Borsodi vállalásai teljesültek 2019-ben.