Harmadik hónapja csökken a fogyasztói bizalmi index

2020. október 9. – 00:05

frissítve

Harmadik hónapja csökken a fogyasztói bizalmi index

Másolás

Vágólapra másolva

A GKI Gazdaságkutató Zrt. fogyasztói bizalmi indexe romló tendenciát mutat az intézet legfrissebb felmérése szerint. Az MTI-nek küldött elemzés szerint az index az áprilisi, csaknem 38 pontos zuhanást követően három hónapon át lassuló ütemben, de emelkedett, majd három hónapja újból csökkenést mutat. Az index értéke októberben a szeptemberi mínusz 31,1 pont után mínusz 34,2 pont lett, ezzel az áprilisi visszaesésnek októberre csak mintegy 40 százalékát sikerült ledolgozni.

Az elemzés szerint augusztusban, szeptemberben és októberben összesen több mint 7 ponttal csökkent a GKI fogyasztói bizalmi index értéke. A GKI közölte: a lakosság októberben saját pénzügyi helyzetének alakulását szeptemberhez képest rosszabbnak érzékelte. A munkanélküliségtől való félelem áprilishoz képest augusztusra jelentősen csökkent, azóta azonban gyorsulva emelkedik.

A lakosság saját jövőbeli megtakarítási képességéről alkotott véleménye októberben enyhén javult. A magyar gazdaság jövőbeli helyzetének megítélése augusztusig az áprilisi esésének közel háromnegyedét ledolgozta. Ez az arány októberre 50 százalékra csökkent. Októberben erősödött a fogyasztók inflációs várakozása, ugyanakkor a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét javulónak érezték az emberek – olvasható a GKI elemzésében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!