Csaknem 7 milliárdos árbevételt hozott össze fél év alatt a lélegeztetőgépekre ráálló kis magyar IT-cég

2020. szeptember 30. – 18:48

frissítve

Csaknem 7 milliárdos árbevételt hozott össze fél év alatt a lélegeztetőgépekre ráálló kis magyar IT-cég

Másolás

Vágólapra másolva

Működésének eddigi legmagasabb árbevételét, csaknem 7 milliárd forintot ért el az idei első fél évben az OTT-ONE Nyrt., közölte a cég szerdán.

A cég a járványon keresett nagyot: a tavaszi hullám alatt többek közt 800 lélegeztetőgép értékesítéséről írtak alá megállapodást a Külgazdasági és Külügyminisztériummal (KKM), valamint az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal, összesen több mint 12,4 milliárd forint értékben.

A KKM megrendelésére legyártott lélegeztetőgépeket és felszereléseket leszállították, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által megrendelt eszközöket pedig majd csak később szállítják, ez további 7,7 milliárd forinttal növeli majd az OTT-ONE idei árbevételét. A cégnek egyébként eredetileg nem ez volt a profilja, inkább IT-megoldásokban utaztak, de aztán jött a vírus, és ráálltak az egészségügyi felszerelések kereskedelmére is.

(Borítókép: A koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket pakolnak ki a Wizz Air Kínából érkezett repülőgépéből a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. május 9-én. Fotó: Botár Gergely / kormany.hu / MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!